A pollenallergiáról az elmúlt évtizedben kezdtek népbetegségként, civilizációs betegségként beszélni, mikor jelentősen megnőtt az erre panaszkodók aránya, de modern korszaka már 200 éve elkezdődött. Ekkor írták le ugyanis először a „szénanáthát”. Arról, hogy mit gondoltak a 19. században erről a betegségről, a multkor.hu gyűjtött össze néhány érdekességet.

A „szénanátha” kifejezés a 19. századból származik, és azon a tévedésen alapul, hogy a  nyári friss széna illata okozza az irritációt. A tüneteket először egy brit orvos, John Bostock írta le 1819-ben, aki nem értett egyet azzal, hogy a széna és a nátha között összefüggés lenne, ezért az angolban is használatos „hay fever” (szénaláz) helyett „catarrhus aestivus”, azaz „nyári hurut” néven utalt a betegségre. A pollen szerepére kollegája, Charles H. Blackley 30 évvel később jött rá.A 19. század második felében arisztokrata betegségnek számított a szénanátha, azt figyelték meg, hogy elsősorban orvosok vagy papok szenvedtek benne. Emiatt státusszimbólummá vált. Az Egyesült Államokban gazdag középosztálybeliek számára szénanátha-szanatóriumot is létrehoztak.

A The Petersburg Times című ausztrál lap 1896. szeptember 11-i számában megjelent cikk szerint a pollenallergia kezelésére nem csak szanatóriumi üdülést, tengerparti sétát, hajókázást, vagy „sűrűn lakott városban” tartózkodást ajánlottak, hanem a dohányzást is, mégpedig úgy, hogy a  füstöt a lehető legtovább tartsa szájban, majd orron át fújja ki a beteg.