A mai az utolsó napom Törökországban. Az éjszakát az Özalp nevű hegyi kisvárosban töltöm, holnap pedig átlépem az iráni határt.

Ma megszólított és beszélgetést kezdeményezett velem egy fiatal nő. A barátnőjével sétált, fejkendőt viselt, nagyon szép volt, 19-20 éves lehetett. A beszélgetés elég hamar véget ért, aminek a lány felettébb szerény angol tudása volt az oka.

Ennek kapcsán ismét eszembe jutott, az otthoniak túlnyomó többségének a valóságtól mennyire távol álló elképzelései vannak erről a társadalomról. Egyszer már megtörtént, hogy leszólított az utcán egy lány, ő pusztán kíváncsiságból, a mai azonban egyértelműen flörtölt. Pénztárosnők és pincérnők legalább négyszer próbáltak beszédbe elegyedni velem. Nem értékelem túl ezeknek a jelentőségét, világos, hogy Törökország turisták nem látogatta vidékein én érdekes vagyok. Ugyanakkor ezek az apró történések arra is rávilágítanak, hogy a nemek viszonya, az itteni nők viselkedése egyáltalán nem különbözik nagyban attól, amit odahaza normálisnak, megszokottnak tekintünk.

Egy székelyföldi nő ismerősöm mesélte, a barátnőjével fontolgatták, hogy Törökországban nyaraljanak, de jóakarók lebeszélték őket, mondván, nem lenne biztonságos. Kilenc hetes törökországi tapasztalataim alapján azt gondolom, két nő nagyobb biztonságban volna Isztambulban vagy Ankarában, s megkockáztatom, hogy Antalyában is, mint helyismeret nélkül egy erdélyi falusi bálban vagy kisvárosi diszkóban. 

Fájó szívvel mondok búcsút ennek az országnak, valamennyire otthonosan mozgok már benne. Hálás vagyok mindenkinek, aki támogatott utam ezen szakaszán: Ahmetnek, Balázsnak, Elifnek, Serdarnak, Keremnek, Mehmetnek, Ademnek, minden házigazdámnak Kirikkalében, Yerköy-ben, Yozgatan, Sorgunban, Sivasban, Üzümlüben, Agriban, a gyümölcsárusoknak, kamionsofőröknek, pásztoroknak, névtelen járókelőknek, akik ismeretlenül is kedvesek voltak hozzám, idegenhez. Holnap fejest ugrok az ismeretlenbe, amit Iránnak hívnak.

Iránban a kormány blokkoltat minden közösségi médiát, azonban, hála a kollégáknak a kolozsvári szerkesztőségből, a beszámolóim továbbra is felkerülnek a Facebookra. A hozzászólásokra, üzenetekre nem áll majd módomban válaszolni, bárki, aki kommunikálni szeretne velem, az e-mail címemre írhat: pengoz@hotmail.com. (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.)