Erdélyből Tibetbe, Kőrösi Csoma Sándor nyomában: 121. nap – december 30.


-A A+

Teherán messze a legérdekesebb, legkozmopolitább és legélhetőbbnek tűnő azon iráni városok közül, melyeken eddig áthaladtam.

A főváros északi, az Alborz hegység lábánál fekvő kerületei számítanak a legelőkelőbbeknek, toronyházai nyugatias jelleget kölcsönöznek nekik, az életminőség errefelé közel van a kelet-közép-európai nagyvárosok szintjéhez.

Az iráni főváros központi részén van az egykori óváros, keleties hangulattal, hagyományos iráni stílusú épületek tömkelegével. Ma megnéztem a perzsa uralkodók egykori rezidenciáját, a Golesztán-palotát. Lenyűgöző alkotás, sok ezer négyzetméter majolikával és remekbe szabott tükördekorációkkal. Miközben csodáltam a díszítésekben tobzódó termeket, ugyanarra gondoltam, mint a szentpétervári Téli Palotában és a sinaiai Peleș-kastélyban: gyönyörű, de nem lehetett jó itt élni, nincs benne egy emberi léptékű, meleg zug. Teherán déli kerületeiben nem jártam, több ismerősöm figyelmeztetett, hogy ha kedves a testi épségem és ragaszkodom a pénztárcám tartalmához, jobb ha nem megyek arra felé.

Az iráni fővárosban nem csak gépkocsik működnek taxiként, hanem motorkerékpárok ezrei is. A motortaxik minden forgalmas téren, útkereszteződésben várnak az ügyfelekre, feltételezem, hogy olcsóbbak a klasszikus taxiknál. Elég sok pénzt kellene ajánljanak nekem azért, hogy felüljek egyre az őrült teheráni forgalomban. Egy helyi ismerősöm azt mondja, a hivatalos statisztikák szerint évente 1 millió közúti baleset történik Iránban, a halálos áldozatok száma 27 ezer körül van. Elnézve a helyi vezetési stílust, nem tűnik túlzottnak ez a szám.

Bár már közel négy hete vagyok Iránban, még mindig nem érzem a riál értékét, megtörténik, hogy fogalmam sincs, mi mennyibe kerülhet. Ennek részben a kacifántos iráni pénzügyi rendszer az oka. Az irániak nem riálban, hanem tumánban számolnak, ami előbbinél tízszer többet ér. A tumán azonban egy virtuális fizetőeszköz, nem létezik ilyen pénz, az irániak azért találták ki, hogy kisebb összegekkel kelljen számolniuk. Számomra ez teljesen értelmetlennek tűnik, mivel egy 150 ezer riálos ár esetében tizenötöt mondanak, ami 15 ezer tumánt jelent, de ennyi erővel akár 150-et is mondhatnának. Az már az abszurdum netovábbja, hogy az újfajta félmillió riálos bankón 50-et ír, tehát már az Iráni Nemzeti Bank is tumánban számol, ami hivatalosan nem is létezik.

Mióta Iránban vagyok, ma jártam először hivatalos valutaváltó irodában, beváltottam 100 dollárt. A tranzakciót sikerült negyed óránál valamivel rövidebb idő alatt lebonyolítani, ami, figyelembe véve a summa tekintélyes voltát, dicséretes. A túlzott bürokrácia miatt szintén nem panaszkodhatom, hiszen nem kértek tőlem háziorvosi igazolást arról, hogy be vagyok oltva kanyaró ellen, s azt sem kellett dokumentumokkal igazolnom, hogy nincs feleségem. Az adás-vételben a váltónak három munkatársa vett részt, nekem pedig csupán egy kérvényt kellett kitöltenem, természetesen beleírva a telefonszámomat és az e-mail címemet, illetve rákanyarítanom az aláírásomat három, kizárólag fárszi nyelvű, arab betűs papírra. Remélem nem íratták alá velem, hogy az elkövetkező tíz évben a jövedelmem tíz százalékát átutalom a cég tulajdonosának. (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.)

 








EZT OLVASTA MÁR?

X