Vita a kormányban: szükség van-e minimálbérre Romániában?


-A A+

Az EU 28 tagállama közül 22-ben létezik minimálbér, köztük valamennyi ex-szocialista országban. A nettó minimálbér csak Bulgáriában és Litvániániában kisebb, mint nálunk.

A kormányon belül is vitát gerjesztett Eugen Teodorovici pénzügyminiszternek a minimálbér megszüntetésére, illetve annak a közalkalmazotti szférára való korlátozására célzó felvetése, az üzletemberek azonban kitörő lelkesedéssel fogadták.

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter azt nyilatkozta pénteken a DCNews-nak: a minimálbérnek csak az állami szektorra kellene vonatkoznia, nem kellene a szabadpiacra is ráerőltetni. „Azt el tudom képzelni, hogy a magánszférában is adjunk kedvezményeket annak a munkáltatónak, aki egyetlen alkalmazottjának sem fizet az állami minimálbérnél kevesebbet, de hagyni kell, hogy saját számításai szerint fizesse munkavállalóit. Amellett vagyok, hogy az állam ne legyen jelen a piacon” - szögezte le a tárcavezető. (Agerpres)

„Pompás ötlet! A minimálbér gazemberség, vannak olyanok, akik kapják, függetlenül attól, hogy dolgoznak-e avagy nem” – nyilatkozta Florin Pârvu, a Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsának alelnöke, a télen nem üzemelő tengerparti vendéglátóipari cégek alkalmazottaira utalva. A Romániai Üzletemberek Egyesülete szintén kapva-kapott a javaslaton, az érdekvédelmi szervezet szerint a havi minimálbért minimális órabérrel kellene helyettesíteni.

Érthető módon a szakszervezetek kevésbé lelkesek. Bogdan Hossu, a Cartel Alfa elnöke szerint „aggasztó, hogy egy ennyire fontos miniszternek a minimálbér megszüntetését célzó elképzelései vannak”. A szakszervezeti vezető ironikusan megjegyezte, hogy a pénzügyminiszter valószínűleg kilépett a PSD-ből, majd emlékeztetett rá, hogy Teodorovici javaslata ellentétes az Európai Unió ajánlásaival.

Hossunak abban feltétlenül igaza van, hogy a minimálbér megszüntetését célzó javaslat furcsán hangzik egy szociáldemokrata politikus szájából. Igaz ugyan, hogy egy sor, hagyományosan szociáldemokrata berendezkedésű országban (Ausztria, Svédország, Finnország, Dánia, Norvégia, Izland) nincs minimálbér, ám ezek a kontinens leggazdagabb államai közé tartoznak, ahol a fizetések egyébként is magasak, ráadásul a bérolló szűkebb, mint nálunk, kisebb a legnagyobb és a legkisebb fizetések aránya.

Csak Bulgáriában és Litvániában kisebb

Az EU-n belül 22 tagállamban létezik minimálbér. Ez Luxemburgban a legnagyobb, bruttó 1999 euró, majd Írország és Németország következik 1834, illetve 1818 euróval. Mi, a magunk 416 eurójával, a ranglista hátulról harmadik helyét foglaljuk el, csupán Bulgáriát és Litvániát előzzük meg. Déli szomszédunknál a törvény által előírt minimális jövedelem 261 euró, a litvánoknál pedig 400 euró. Hosszú éveken át utolsó előttiek voltunk, Litvániát azért előztük meg, mivel a társadalombiztosítási hozzájárulásnak a munkavállalókra való kizárólagos terhelése a bruttó bérek mesterséges növekedését idézte elő.

Kizárt a minimálbér eltörlése - szögezte le hétfő este a România TV-ben Lia Olguţa Vasilescu. A munkaügyi miniszter szerint Eugen Teodorovici magánvéleményének adott hangot, amikor arról beszélt, hogy a magánszférában meg kellene szüntetni a minimálbért, hisz ilyen intézkedés nem szerepel a kormányprogramban. „Úgy tudom, hogy az Európai Unióban csak három országban nincs minimálbér. (...) Mindenkinek lehet magánvéleménye, a koalíciónak viszont van egy kormányprogramja és azt alkalmazzuk” - mondta Lia Olguţa Vasilescu. (Agerpres)

Érdekesség, hogy nettó minimálbér összege a kontinens EU-n kívüli államai közül Szerbiában és Montenegróban is nagyobb, mint nálunk. Az egykori szocialista országok közül Szlovéniában a legnagyobb a minimálbér, 805 euró. Bár a minimálbér összege alacsony Romániában, az arra kivetett adóteher viszonylag magas, 44 százalékos. Ennél nagyobb adóval csak hat tagországban sújtják a minimálbérből élőket. A legkevesebbet, 15 százalékot, Írországban vonnak el az összegből.

Egyes szakértők szerint a minimálbér megszüntetésének elhanyagolható hatása lenne a hazai bérszintre, tekintettel az akkut munkaerőhiányra, ami a munkavállalóknak kedvez. Ennek némileg ellentmond, hogy a szakszervezetek több százezerre teszik azoknak az alkalmazottaknak a számát, akik az adóreform miatt január 1-től kevesebb pénzt kapnak kézhez, mint korábban, mivel a munkáltatók nem emelték fel a bruttó bérüket, habár ez számukra semmiféle pluszköltséggel nem járt volna.








EZT OLVASTA MÁR?

X