Nem lesz jogosult a szociális segélyre (garantált minimáljövedelemre) az a munkanélküli, aki visszautasítja az elsőként felajánlott állást – áll abban a törvénymódosításban, amelyet június közepén minden politikai párt támogatott és megszavazott. Az RMDSZ közlése szerint a frakció azért támogatta a jogszabályt, mert az eddigi tapasztalat szerint nagyon sokan visszaéltek a szociális juttatást szabályozó törvény megengedő előírásaival. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének oktatója, Cristina Raț szerint nagyon amatőr módon és a legszegényebb dolgozók kárára módosították a törvényt, a jogszabály indoklása például szinte teljesen légből kapott és előítéletes. 

Mit gondol a garantált minimális jövedelemre vonatkozó 2001/416-os törvény módosításáról, amelyet néhány szakértő már hevesen bírált?

Nagyon amatőr törvénymódosításnak tartom. Kezdjük azzal, hogy az indoklása szinte teljesen légből kapott: arról beszél, hogy Romániában milyen alacsony azoknak az aránya, akik szerződéses munkával dolgoznak, és ezt annak tulajdonítja, hogy nagyon sokan részesülnek szociális segélyben. Ezt annak ellenére állítja, hogy a szociális segélyre vonatkozó törvény korábbi formája előírja, hogy azoktól, akik szerződéses munkával rendelkeznek, a segélyt nemhogy megvonják, hanem ellenkezőleg: 15 százalékos bónuszban részesülnek, hogyha a jövedelmük az előírt szint alatt van. Ez eleve sugallja, hogy akik ezt a törvénymódosítást javasolták, nem igazán dokumentálódtak, nem ismerik a jogszabály hátterét. 

Másrészt a törvény az úgynevezett „asistat social” (szociálisan segélyezett) kifejezést használja, ami a román nyelvben nagyon pejoratív. Ez szinonimája annak, aki mások kárára, parazitaként részesül segélyben. Csakhogy a valóságban ez teljesen másként fest. 

Ha kontextusba helyezzük a törvénymódosítást, láthatjuk, hogy éppen a szociális rendszer gyengítésén dolgoznak. Gondoljunk csak arra, hogy teljes mértékben a munkavállalóra hárították át a társadalombiztosítást, az alkalmazónak csak nagyon kis részben kell hozzájárulnia a társadalombiztosításhoz, miközben felhasználja valaki munkaerejét. A személyi jövedelemadót, amelyből többek között a szociális segély és a családi pótlék kiadásait is biztosítják, 16-ről 10 százalékra csökkentették. És most éppen ott éri támadás a szociális rendszert, ahol a legsebezhetőbb: a munkaképes, ám munkakönyves állást nem találó réteg lett a célpont. 

Ami szerintem meglepő, hogy 274 parlamenti képviselő, szenátor szavazott a jogszabály mellett, mindegyik politikai pártból, tehát Romániában nincs politikai pluralizmus ebben a kérdésben. Nincs rálátás egy nagyon fontos tényre: hogy a gazdasági folyamatok nem elégségesek ahhoz, hogy a jólétet biztosítsák, hogy a mostani időszakban nagy szükség lenne az állami beavatkozásra redisztributív formában, hogy léteznie kellene szociális igazságosságnak – annak, ami a modern állam egyik fontos alappillére. 

A törvénymódosításnak mely pontjai kérdőjelesek? 

A törvény valójában nem hoz radikális változást, hanem inkább egy már korábban elindult folyamatra erősít rá. Az egyik módosítás szerint a szociális segélyben részesülő személyeknek el kell fogadniuk a számukra elsőként felajánlott munkát. Eddig csak a harmadikat voltak kötelesek elfogadni. Ez azért fontos, mert abban a pillanatban, amikor egy vállalkozásban szükség van olcsó, kevésbé képzett munkaerőre, akkor azok jönnek szóba, akiknek nincs meg az a képessége, hogy a saját jogaikért, a megfelelő munkakörülményekért, a megfelelő fizetésért kiálljanak. 

2011-ben az érdekképviseletet nagyon meggyengítették, a munkaszabályozást szintén, ilyen kontextusban nagyon fontos lenne, hogy az érintetteknek legyen lehetőségük, hogy szisztematikusan visszautasítsanak egy olyan alkalmazót, aki számukra nem nyújt biztonságos munkakörülményeket és megfelelő fizetést. Azzal, hogy ezeket az emberek kötelezzük, hogy elfogadják az első munkahelyet, gyengítjük minden munkás lehetőségét arra, hogy tárgyaljon a munkaadóval jobb munkakörülményekért és bérekért. Ezeknek az embereknek nagyon kevés lehetőségük van arra, hogy kiálljanak a jogaikért, pont azért, mert alacsonyan képzettek, és nagyon sokszor roma személyekről beszélünk, akiket a társadalom előítéletesen lenéz és kirekeszt. Egy nem megfelelő munkahely visszautasítása egy alapvető jog kellene hogy maradjon. 

A másik fontos változás: azt a munkát, amelyet a szociális segélyben részesülő személyek végeznek, az úgynevezett közmunkát, ezután nem csak a közhivataloknak végezhetik el. A hivatalnak lehet megállapodása privát cégekkel, amelyek használhatják az érintettek munkaerejét. A cég a munkának megfelelő minimáljövedelmet a közhivatalnak utalja át. Itt nagyon kérdéses, hogy milyen minőségben dolgoznak majd az emberek a cégnek.

Jelenleg mekkora a szociális segély, vagyis a garantált minimáljövedelem? 

Jelenleg az a szociális minimum, amelyben azok részesülnek, akinek semmiféle jövedelme nincs, egy egyedülálló számára 142 lej havonta. Miközben a nettó minimálbér kb. 1200 lej, tehát itt hatalmas a szakadék. Egy öttagú család számára 527 lej a szociális minimum. Minden személy, aki az ötödik személy után következik, 37 lejre jogosult. A juttatás értéke nem függ a lakhatási körülményektől, például attól, hogy valaki fizet-e a lakbért vagy sem. Vagyis ugyan annyi támogatást kap egy saját lakással rendelkező, egy lakbérben élő és egy hajléktalan. Ez önmagában nagy probléma. Ha az alapokat nézzük, ennek a támogatásnak a hátterében annak elismerése áll, hogy vannak olyan hosszútávon munkanélküli személyek, akik a mostani piacgazdasági közegben nem tudnak munkát találni, azért, mert túl idősek, vagy alulképzettek, vagy olyan régióban laknak, ahol nincs munkalehetőség. Tehát a személyes motivációjuk, jóakaratuk ellenére sem kapnak szerződéses munkát, és ekkor részesülnek egy minimumban. 

Romániában hány személy, család részesül a szociális segélyből? 

2017-ben 234 ezer ilyen család vagy egyedülálló személy kapott szociális segélyt. Sajnos a munkaügyi minisztérium statisztikáiból nem derül ki, hogy hány személy él olyan családban, amely részesül ebben a segélyben. 2009-ben a Világbank kezdeményezett egy átfogó és alapos, mélyinterjúkkal egybekötött kutatást, amely rámutatott, hogy a legtöbb olyan személy, aki ebben részesül, már elérte a 45-50 éves kort, alacsonyan iskolázott, nagyjából csak fizikai munkát tudna végezni, de már nincs jó fizikai állapotban, ám még annyira nem gyenge, hogy betegnyugdíjba mehessen. Ugyancsak mérvadó kategória az egyedülálló szülők, illetve olyan sokgyermekes, nagyon szegény családok, sokszor roma családokról beszélünk, akik csak alkalmi munkát találnak. Viszont a nagycsaládosok a teljes statisztikának csak kis részéset képezik.  A munkaügyi minisztérium 2015-ös adatai alapján a támogatottak legnagyobb arányát az egyedül élő személyek (kb. 38%) és a két vagy három tagú családok (kb. 34%) jelentik. A nagycsaládosok (minimum 5 személy) csak 13%. Később, 2016-tól ilyen lebontású statisztikát már nem közölt a szaktárca.  

Nagyon elgondolkodtató, hogy 2009 és 2018 között nem született egy átfogó tanulmány arról, hogy körülbelül kik azok a személyek, aki szociális segélyben részesülnek. Hozzá kell tenni, hogy eredetileg mind a közmunka, mind a különböző tanfolyamokon való részvétel a szerződéses munkavállalás esélyeit volt hivatott elősegíteni. Viszont nem szabályozta azt, hogy mi legyen az aluliskolázottakkal, akiknek leginkább a Második Esély iskolaprogramban való részvétel lenne hasznos, hiszen a legtöbb tanfolyam minimum nyolc osztályt igényel. Ezt sajnos a mostani törvény sem tisztázta, nem támogatja a segélyezettek iskoláztatásat, hanem visszaszorítja őket az alkalmi, alulfizetett munkába. 

És mennyibe kerül ez a 234 ezer család vagy egyedülálló személy az államnak? 

Nagyon kevésbe. Románia a különböző szociális juttatásokra, inkluzív a nyugdíjrendszerre, a GDP körülbelül 14 százalékát fordítja. A garantált minimáljövedelemre, illetve más apró-cseprő segélyekre, amelyek a szegény családokat illeti – a családi pótlék kivételével – a GDP 0,2 százaléka megy el. Az Európai Unióban ez a legalacsonyabb arányok egyike. 

A munkaügyi minisztérium saját büdzséjének mindössze 6,2 százalékát fordítja erre. Hogy megértsük, ez mekkora összeget jelent, tisztáznunk kell, hogy a szaktárca költségvetésébe nem tartozik bele a nyugdíjalap; a munkanélküli segély alapja; illetve a szülési és betegszabadságot biztosító alap. A tárca saját büdzséjének – amelyet a jövedelemadónkból finanszírozunk – 33 százaléka például a családi pótlékra megy (ez az univerzális juttatás, amelyet minden gyermek kap), 22 százaléka a gyermeknevelési juttatásra, további 4,2 százaléka pedig a gyermeknevelési szabadságról hamarabb visszatérő szülők juttatására. Az a családi pótlék, amelyben csak a szegény családok részesülnek, a költségvetés 3,7 százalékát, a szociális segély (garantált minimáljövedelem) pedig 6,2 százalékát teszi ki. Ha együtt vesszük ez utóbbi két juttatást, amelyeket kifejezetten a szegény családok kapnak, a minisztérium költségvetésének körülbelül 10 százalékát teszik ki, ami nagyon-nagyon kevés. 

Valójában miből élnek azok, akik nem találnak munkakönyves állást? Ha összeadunk minden támogatást, nem jön ki akkora összeg, amelyből egy család meg tud élni. 

Alkalmi munkából. Csakhogy Romániában az alkalmi vagy a napszámos munka legális kereteit úgy alkották meg, hogy az alkalmazott középkori munkakörülmények között találja magát. Ha valaki napszámosként dolgozik, nincs joga nyugdíjra, szülési szabadságra, munkanélküli segélyre, betegbiztosításra. A törvény lehetőséget ad arra, hogy például az állattartásban valakit akár 180 napig is napszámosként alkalmazzanak. Ez az jelenti, hogy fél évig úgy dolgozik, hogy semmilyen társadalombiztosításra nem jogosult az alkalmazó részéről. 2016-ban 800 ezer olyan személyt tartottak számon Romániában, aki alkalmi munkát végzett ebben a törvényes keretben. Ez a szám nagyon nagy, főleg ha figyelembe vesszük, hogy nagyjából 6,2 millió munkakönyves alkalmazott van az országban.

Valójában Romániában nagyon sok olyan ember él, akinek a munkájára szükség van, és akik de facto dolgoznak, de akik nem részesülnek azokban a jogokban, amelyekben egy munkaszerződéses munkás igen. És nem arról van szó, hogy ezek az emberek ne akarnának munkaszerződéssel dolgozni, hanem arról, hogy csak alkalmi munkát találnak. A szociális segéllyel betegbiztosítás jár, ezért nagyon fontos lenne, hogy ne fosszuk meg az érintetteket ettől a lehetőségtől. Másképp az alkalmi munkások nagyon nehezen tudnák fizetni az egészségügyi hozzájárulást, így nem részesülnének az államilag szubvencionált orvosi szolgáltatásokban, és még inkább gyengülne a munkaképességük. 

Ha egymás mellé tesszük a szociális segélyre és az alkalmi munkára vonatkozó törvényeket, akkor láthatjuk, hogy az állam egyszerűen szubvencionálja az olcsó, szakképzetlen munkaerőt a gazdasági tőke számára, de nem biztosít a szegény rétegeknek reális esélyt a társadalmi és gazdasági felzárkozásra, és nem is küzd igazán a szegénységet  okozó strukturális, gazdasági és politikai folyamatok ellen. A törvénymódosítás úgy mutatja be ezeket a személyeket, mint akik nem dolgoznak, akik egy felhasználatlan munkaerő, holott a valóság teljesen más, hiszen ezek az emberek egyrészt közmunkáznak, másrészt sokan dolgoznak mint alkalmi munkások, szezonálisan.

A törvénymódosításban használt hangnem valójában arra jó, hogy egymás ellen uszítsa a munkakönyvvel rendelkező, nagyon alacsony bérért dolgozó munkásosztályt és az alkalmi munkából élőket. Ne felejtsük el, hogy Romániában a legmagasabb azoknak a százaléka uniós szinten, akik munkakönyvvel dolgoznak, de jövedelmük nem elég a szegénység leküzdéséhez. Tizenhét százaléka azoknak a családoknak, ahol valaki munkakönyves állással dolgozik, a szegénységi küszöb alatt él.

Ez a nagyon szegény munkásosztály azt az téves információt kapja, hogy vannak olyan emberek, akik nem dolgoznak, és kapják ezeket a nagyon nagy szociális segélyeket. Egymásnak ugrasztják ezeket az embereket, azt az előitéletett táplálva, hogy a szegény réteg „nem elég civilizált” ahhoz, hogy dolgozzon. Sokszor ez a roma kisebbség ellen irányul, akik a történelem folyamán halmozottan vulnerábilis helyzetben voltak. Ismétlem: ezek az emberek dolgoznak, sokszor igen nehéz körülmények között. 

Pedig ha ez a két réteg egymással szolidarizál, akkor nyomást tud gyakorolni a munkaadókra, hogy azok kicsit jobb munkakörülményeket biztosítsanak, több fizetést. Ha ez a két réteg egymásnak ugrasztott, világos, hogy a munkaadó válogathat, hogy kit vesz fel nagyon kevés pénzért, anélkül, hogy betartaná a munkakörülményekre vonatkozó törvényes előírásokat.