Jó hírt kaptak a gazdák: több esetben kiegészítik a területalapú támogatásokat


-A A+

Nem várt pénzhez jutnak a közepes- és nagygazdák – legkésőbb október 15-ig hektáronként mintegy 100 lej (23 euró) kiegészítő támogatást kapnak azok, akiknek tavalyi támogatása meghaladta a 2000 eurót.

Az országos Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezérigazgatója elmondta, a területalapú támogatásokra szánt többletösszeg abból származik, hogy az Európai Bizottság úgy döntött: a válságtartalékból el nem költött összesen 433 millió eurót szétosztják a tagállamok között. Ebből az összegből Románia 16,4 millió eurót kapott, ezt mintegy 90.000 hazai gazda között osztják szét kiegészítő támogatásként.

A Kovászna megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) igazgató-helyettese, György Ervin lapunk érdeklődésére elmondta: videokonferencián értesültek a kiegészítő támogatásról. Az APIA központi szinten döntött arról, hogy azok kapnak pénzt, akik esetében a mezőgazdasági támogatás összege tavaly több volt mint 2000 euró. György Ervin szerint ez azt jelenti, hogy a közepes vagy nagygazdákat érinti az akció, hiszen a nadrágszíj-parcellákon gazdálkodók nem esnek ebbe a kategóriába.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X