Mélyen zsebbe kell nyúlniuk a hotelekben szilveszterezőknek


-A A+

A háromszéki panziókban tavalyi áron lehet szilveszterezni, a luxushotelek viszont tíz százalékkal drágítottak.

Értesülésünk szerint az ANTREC faluturisztikai szövetséghez csatlakozott Kovászna megyei panziók a tavalyi áron fogadnak vendégeket szilveszterre, azaz 3 - 5 éjszakára, félpanziós ellátással, fejenként 1050 és 1400 lejes áron lehet búcsúztatni az óévet és köszönteni az újat. Daragus Attila, a faluturisztikai szövetség alelnöke szerint a háromszéki panziók java része már le is van foglalva a téli ünnepek idejére.

A Kovászna megyei kereskedelmi kamara turisztikai osztályának vezetője, László Endre elmondta, egyes hotelek tíz százalékkal emelték szilveszteri áraikat. Magyarázata szerint a háromszéki négycsillagos szállodák idén sokat fektettek be a gasztronómiai kínálatuk bővítésébe, illetve neves séfeket is foglalkoztatnak, ugyanakkor megnövekedtek a személyzeti költségeik és drágábbak lettek az alapanyagok is.

László Endre elmondta, egy háromszéki négycsillagos szállodában akár 700 euróba is kerülhet a négy éjszakás szilveszterezés, ami eléggé borsos ár, viszont alacsonyabb, mint a Prahova völgyi kínálat, ezért kerül, aki kifizeti ezt az összeget.

A háromszéki turisztikai szakemberek egyetértenek abban, hogy a közszférában kiadott vakációs jegyek idén felpörgették a belföldi turizmust. Ugyanakkor a nemrégiben életbe lépett vendéglátóipari áfacsökkentés révén tovább fejlődhet ez az ágazat, és javulhat a szolgáltatások minősége.








EZT OLVASTA MÁR?

X