Romániában volt a harmadik negyedévben a legnagyobb a költségvetési hiány


-A A+

Romániában jegyezték a legnagyobb költségvetési hiányt 2018 harmadik negyedévében az Európai Unióban - derül ki az Eurostat adataiból. Az állami költségvetési deficit az említett időszakban 3,6 százalékos volt. Ezt az értéket a tagországok közül Franciaország közelítette meg 3,1 százalékkal. Magyarországon ez az adat 1,1 százalékos.

Vannak olyan tagországok, ahol plusszal zárták a harmadik negyedévet tavaly: Malta a GDP 3,8 százalékát, Portugália és Bulgária pedig 3,6 százalékát "spórolta meg".

Az Eurostat adatai szerint 2018 első negyedévében Romániában a költségvetési deficit 3,8, a második negyedévben pedig 2,3 százalékos volt.

Ezzel szemben a GDP-ben számított államadósság Romániában alacsonynak mondható, a harmadik negyedévben a GDP 33,9 százalékát tette ki a kormányzati adósság. Észtországban például ez az arány 8 százalékos volt, Bulgáriában 23,1 százalék. Ezzel szemben Görögországban 182,2 százalékos, Olaszországban pedig 133 százalékos államadósságot jegyeztek.

Mint arról már korábban beszámoltunk, azért nincs még költségvetése az idei évre Romániában, mert a hatalmas  hiány miatt nem tudja a kormány lezárni a 2018-as költségvetési évet. Becslések szerint az egész évre számított deficit megközelíti a GDP 5 százalékát. Románia vállalta, hogy a költségvetési deficitet 3 százalék alatt tartja. Az idei büdzsé tervezetét még nem terjesztették a kormány elé, meg nem erősített információk szerint az országnak csak márciusban lesz jóváhagyott büdzséje.








EZT OLVASTA MÁR?

X