Teodorovici: sok pénzt kap a költségvetésből a tanügy és az egészségügy


-A A+

A költségvetés jelentős részét az egészségügyre és a tanügyre fordítják idén - hangoztatta kedden Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. 

A tárcavezető rámutatott, politikai döntés eredményeként idén a költségvetési források nagyon nagy hányadát az egészségügyi, illetve a tanügyi szektor finanszírozására fordítják, a büdzsé 2 százalékát - akárcsak tavaly - 2019-ben is védelmi kiadásokra szánják, ugyanakkor az állami befektetésekre is hangsúlyt fektetnek. 

A miniszter elmondta még, hogy a büdzsétervezetben alapokat különítenek el a használt járművek után befizetett regisztrációs adó visszafizetésére is. Teodorovici szerint a 2019-es állami költségvetésről szóló törvény elfogadásának késése "egyáltalán nem befolyásol semmit", hiszen a vonatkozó jogszabályok értelmében a hatóságok a folyó évre vonatkozó büdzsé hiányában is folytathatják tevékenységüket. 

Korábban az jegybank igazgatótanácsának tagja, Nagy Ágnes elmondta, a lej gyengülése az euróval szemben azért is következhetett be, mert a kormánynak még mindig nincs az idei évre elfogadott költségvetése. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor rámutatott, a hatályos törvények értelmében a kormánynak már tavaly novemberben be kellett volna mutatni az idei évi költségvetés tervezetét. Erre a mai napig nem került sor. 








EZT OLVASTA MÁR?

X