Fordulat: lehet, hogy mégsem vezetik be kapzsisági adót?


-A A+

Váratlan fordulatot vett a bankokra kivetett kapzsisági adóról szóló kormányzati diskurzus: a miniszterelnök gazdasági tanácsadója, Darius Vâlcov hétfőn a Bloombergnek adott telefonost interjújában azt mondta, nem számolnak az idei költségvetés tervezetében a kapzsisági adóval járó bevételekkel.

A kormány célja nem az a kapzsisági adóval, hogy plusz bevételekre tegyenek szert, hanem hogy csökkentsék a lakosságnak adott hitelek kamatát – mondta Vâlcov. Hozzátette, ezért arra kérik a jegybankot, hogy változtassa meg a bankközi hitelkamatláb (Robor) számítási módszerét, sőt ha lehet, töröljék el a Robort. A kormányfő gazdasági tanácsadója hozzátette, ha eltűnik a Robor, a bankoknak már nem kellene adót fizetniük az aktíváik után.

Jelenleg a hazai bankoknál a teljes hiteldíj mutató (THM) a személyi lejalapú kölcsönöknél meghaladhatja a 10 százalékot, a jelzáloghiteleknél pedig 6,2 százalék körüli az értéke. A THM azt mutatja meg, hogy az adott hitel felvétele után az adósnak egy év alatt a tőkén túl mekkora összeget kell visszafizetnie. A THM kiszámításánál a következő tételekkel számolnak: kamat, kezelési költség, értékbecslés és helyszíni szemle díja, ingatlan-nyílvántartási eljárás díja, bankszámlavezetés díja.

Darius Vâlcov korábban az Antena 3 hírtelevíziónak azt nyilatkozta, hogy semmi szín alatt nem fognak lemondani a kapzsisági adóról, amelynek mértékét a Roborhoz kötötték, hanem az adót trimeszterenként fogják kiszámolni. A bejelentésre zuhanórepülésbe kezdtek a tőzsdén jegyzett bankok részvényei, a Banca Transilvania vesztesége például több mint húsz százalékos volt. A negyedévente kiszámolt adóval a hazai piacon jegyzett pénzintézetek többségének profitját teljesen felszámolnák.

Szóvivő: nem értik a bankközi piac működését

Darius Vâlcov hétfői interjúja után a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője, Dan Suciu megrökönyödésének adott hangot. A Mediafaxnak elmondta, a kormányfő gazdasági tanácsadójának szavaiból világosan látszik, hogy nem érti, hogyan működik a bankközi pénzpiac. "Hatalmas a konfúzió és világosan mutatja, hogy óriási a homály, ami a bankközi piac működését illeti" - mondta Dan Suciu. A Roborról bővebben itt olvashat.

Darius Vâlcov hétfői bejelentésére, miszerint hajlandóak akár le is mondani a kapzsisági adóról, a bukaresti tőzsde nagyon jól reagált, a december óta tartó lejtmenet után hétfőn a 3,75 százalékos plusszal zárt. A kapzsisági adóról a BNR és a kormány között tovább zajlanak az egyeztetések.








EZT OLVASTA MÁR?

X