Meghátráltak: módosítani készül a kormány a kapzsisági adót


-A A+

A kormány módosítani fogja a bankadó bevezetéséről szóló, tavaly év végén elfogadott sürgősségi rendeletet, de nem fogja hatályon kívül helyezni a jogszabályt - jelentette ki hétfőn Viorica Dăncilă miniszterelnök a parlamentben.

A kormányfőt az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) hívta a törvényhozói testület elé, hogy adjon számot a tavalyi 114-es számú sürgősségi kormányrendeletről, amely az ellenzék szerint a csőd felé viszi a gazdaságot.

A bankok eszközeire kivetett úgynevezett kapzsisági adó alkalmazásáról a miniszterelnök elmondta: jelenleg tárgyalásokat folytatnak az érintett felekkel, ezt követően módosítani fogják a hatályos rendelkezéseket. A kormányfő ugyanakkor megvédte a január 1-jétől hatályban levő rendeletet, amely - mint mondta - különböző gazdaságösztönző intézkedéseket is tartalmaz.

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a parlament folyosóján újságíróknak elmondta: egyebek mellett az a javaslat merült fel, hogy ne a bankközi hitelkamatlábhoz kössék a bankadó fizetését, hanem a pénzintézetek félévente vagy évente fizessék az illetéket. A rendelet jelenleg negyedéves fizetési kötelezettséget ír elő. A Hotnews.ro hírportál értesülése szerint az egyik lehetőség az, hogy a bankadót az aktívák 1,2 százalékáról 0,5 százalékra csökkentik.

A pénzügyminiszter egy csütörtökön keltezett, de hétfőn a román média által nyilvánosságra hozott levélben megígérte a Standard and Poor's hitelminősítőnek, hogy a hatóságok csökkenteni fogják az adó mértékét és nem kötik annak mértékét a bankközi hitelkamatlábhoz. A levelet azt követően írta a pénzügyminiszter, hogy a hitelminősítő aggodalmát fejezte ki a bankadó miatt és a média szerint emiatt rontani tervezi Románia hitelbesorolását.








EZT OLVASTA MÁR?

X