Gazdaság

  • Hivatalosan is megkezdődött a szezonvégi kiárusítás

    Hivatalosan is megkezdődött kedden a szezonvégi kiárusítás a romániai üzletekben. A január 15. és árpilis 15. közötti árleszállítások az őszi és téli ruhaneműt, illetve cipőt forgalmazó boltokban a 90 százalékot is elérhetik.
  • Miért tart a kormány a Nemzetközi Valutaalaptól?

    Az idei költségvetés a legfontosabb napirendi pontja a Nemzetközi Valutalap (IMF) kedden Bukarestbe érkező küldöttsége és a kormány közötti tárgyalásoknak. A tét pedig a miniszterelnök számára óriási: az IMF hozzáállásán múlik, hogy be tudja-e tartani a választási kampányban tett ígéreteit – jelentette ki a maszol.ro-nak Lakatos Péter, az Állami Számvevőszék vezetőtanácsi tagja.
  • Módosul a fizetésképtelenséget szabályozó törvényt

    A kormány idén módosítja a fizetésképtelenséget szabályozó törvényt – közölte hétvégén Maria Grapini kis- és középvállalkozókért, turizmusért és üzleti környezetért felelős tárca nélküli miniszter.
  • Miből törlesztjük idén az IMF-kölcsönt?

    Újabb kölcsönök felvételével, a beruházások csökkentésével próbálja meg átvészelni a kormány a 2013-as évet, amelynek legnagyobb megpróbáltatása a nemzetközi hitelezőktől felvett kölcsön első nagyobb összegű részletének – 5,1 milliárd eurónak – a törlesztése lesz – vélekednek a gazdasági elemzők.
  • Kezdődnek a szezonvégi kiárúsítások

    Január 15-től szezonvégi kiárusításra készülnek a háromszéki üzletek. A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban egyelőre két cég jelentette be, hogy árkedvezménnyel kiárusítja az őszi és téli ruhaneműket, de az erre vonatkozó kéréseket még be lehet nyújtani a polgármesteri hivatalhoz 15 nappal az akciós időszak kezdete előtt.
  • Nőttek az ipari megrendelések a tavalyi első 11 hónapban

    Nőttek az ipari megrendelések 2012 első tizenegy hónapjában, a növekedés mértéke 1,2 százalék volt a tavalyelőtti hasonló időszakhoz képest - közölte a statisztikai intézet szerdán. Ugyanakkor novemberben az ipari megrendelések 4,2 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest, 2011 novemberéhez képest pedig 5,4 százalékos növekedést jegyeztek.
  • Növekedett tavaly az ipari megrendelések volumene

    Nőttek az ipari megrendelések 2012 első tizenegy hónapjában, a növekedés mértéke 1,2 százalék volt a tavalyelőtti hasonló időszakhoz képest - közölte a statisztikai intézet szerdán.
  • Hatalmas a feketepiac GDP-aránya Romániában

    A bruttó hazai termék jelentős hányadát teszi ki a feketemunka Romániában az Európai Bizottság kimutatásai szerint. A legmagasabb az arány Bulgáriában (31,9 százalék), majd Észtország és Románia következik 29,3 és 29,1 százalékkal.
  • Merre tovább marosvásárhelyi repülőtér?

    A tavalyi 300 ezerhez képest idén 400 százezer utas szállítását tervezi a Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér – számolt be a maszol.ro-nak Peti András, a légikikötő igazgatótanácsának elnöke. Tájékoztatása szerint a Kolozs megyei tanáccsal folytatott pereskedés ellenére jó évet zártak.
  • Romániában a legkisebb a minimálbér az EU-ban

    Romániában a legkisebb a minimálbér ettől az évtől az Európai Unió tagállamai közül, mert Bulgáriában január elsejétől megemelték ezt az összeget. Így az uniós statisztikákban a két ország helyet cserélt: tavaly még Bulgária az utolsó, Románia az utolsó előtti helyen állt ezen a téren.
  • „Roncsprogramot” indít a H&M áruházlánc

    A H&M csoport februártól új programot vezet be üzlethálózatában: a régi ruhákért olyan kuponokat ad, amelyekkel az üzleteiben új termékeket lehet vásárolni.
  • Elemzők: a 4,75 lejt is elérheti idén az euróárfolyam

    A lej gyengülésére számítanak ebben az évben a pénzügyi elemzők. Előrejelzéseik szerint az euró 2013-ban a 4,58-4,75 lejes árfolyam között ingadozik majd.
  • Victor Ponta: idén még marad az egykulcsos adó

    Nem tervezi 2013-ban a kormányprogramban is szereplő progresszív adó bevezetését a Ponta-kabinet. Erről a miniszterelnök beszélt kedden este a Romania TV-ben.
  • Búcsút mondhatnak a PRO TV-nek a Dolce előfizetői

    Nem sikerült múlt év végéig megállapodnia a Romtelecomnak a PRO TV Rt.-vel, így a médiabirodalom 11 csatornája csütörtöktől már nem lesz elérhető a távközlési cég szolgáltatói, a Dolce és Dolce TV előfizetői számára.
  • Meghosszabbították a bérkorlátozást az állami vállalatoknál

    Jövőre sem nőnek reálértékben a bérek az állami vállalatoknál: legfeljebb - az inflációnak megfelelő - három százalékos béremelést adhatnak alkalmazottaiknak 2013-ban azok a cégek, amelyek idén nyereséget könyveltek el - döntötte el csütörtöki ülésén a kormány.
  • Életbe lép az uniós fiskális paktum január 1-jén

    2013. január 1-jén életbe lép az unió 25 tagállama által márciusban aláírt fiskális paktum, miután az eurózóna 12 tagországa ratifikálta a dokumentumot.
  • Háromszék: átadták a tizenhétezredik közösségi kártyát

    A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) kedden átadta a tizenhétezredik közösségi kártyát, amelynek használóját, Ferencz Noémit a Bertis üzletlánc egy kosár élelmiszerrel is megajándékozta.
  • Magyar Termék Nagydíj vándorkiállítás nyílt Kolozsváron

    A 2012-ben Magyar Termék Nagydíjjal kitüntetett termékek vándorkiállítását nyitották meg Kolozsváron, egy - a Kárpát Régió Üzleti Hálózat és a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett - konferencia keretében.
  • Megállapodtak az euróövezet fejlesztési menetrendjében

    Az EU-országok állam-, illetve kormányfői péntek hajnalra Brüsszelben megállapodtak az euróövezet továbbfejlesztésének menetrendjében, anélkül azonban, hogy konkrét tartalmi kérdéseket eldöntöttek volna. Herman Van Rompuy, az uniós csúcsvezetőket összefogó testület, az Európai Tanács elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a jövő júniusi uniós csúcstalálkozóig megállapodást kíván tető alá hozni a tagállamok között az euróövezeten belüli gazdasági növekedést és foglalkoztatásbővítést célzó intézkedések ügyében.