Érvénytelenítették a túl alacsony házak felüladóztatását Nagyváradon


-A A+

Döntött a bíróság: érvénytelenítette a túl alacsony és utcafrontba nem illeszkedő épületek felüladóztatásáról szóló nagyváradi tanácsi határozatot.

Mint arról a Maszol is többször beszámolt, Nagyváradon a túl alacsony vagy az utcafrontba nem illeszkedő házak tulajdonosait sújtotta volna 50 százalékos felüladóztatással az önkormányzat.

Az erről szóló, 697. számú tanácsi határozatot tavaly július 26-én el is fogadták, idén januárban pedig bemutatták azt a tanulmányt is, melyből kiderült, 93 épületet érintene a felüladóztatás a történelmi városközpontban.

A nagyváradi önkormányzati képviselőtestület határozatát a Bihar Megyei Prefektúra támadta meg tavaly novemberben, miután hiába kérték a testületet a határozata visszavonására, átdolgozására. Az ítéletet pénteken hozta meg a Bihar megyei törvényszék: érvénytelenítette a vitatott tanácsi határozatot.

A történetnek valószínűleg még nincs vége, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal ugyanis 15 napon belül fellebbezéssel élhet a döntés ellen.








EZT OLVASTA MÁR?

X