Az uniós átlagnál nagyobb arányt visz el a GDP-ből a közalkalmazottak bére


-A A+

Négy év alatt megduplázódtak a közalkalmazottak bérével járó kiadások Romániában - írja a Ziarul Financiar.

Csak az idei első két hónapjában 15,7 milliárd lejbe kerültek a közalkalmazottak, 25 százalékkal nagyobb összegbe, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben a költségvetésből 108 milliárd lejt fordítanak fizetésekre, kétszer akkora összeget, mint négy évvel ezelőtt.

2016-ban a közalkalmazottak bére 57 milliárd lejt vitt el az államkasszából, ez az összeg az akkori GDP 7,5 százalékát tette ki, az állami költségvetés kiadásainak pedig 23 százalékát jelentette. 2019-ben az első két hónap kiadásait alapul véve a közalkalmazottak fizetése 108 milliárd lejbe fog kerülni, ez pedig az előrevetített GDP több mint tíz százalékát fogja jelenteni. A költségvetés 30 százalékát kell idén bérekre fordítani.

Az Európai Unióban a közalkalmazottakra átlagban a GDP kevesebb mint 10 százalékát fordítják. Romániában tavaly a GDP 11 százaléka ment el bérekre, miközben a költségvetés bevételeinek mindössze 26 százaléka származott adókból és illetékekből, az uniós átlag itt 40 százalék.

Míg 2016-ban 1,19 millió közalkalmazottat jegyeztek, addig 2019-ban számuk 1,23 millióra nőtt. A közigazgatásban 2016 februárjában 2874 lej volt a nettó átlagfizetés, idén februárban már 4672 lej. A tanügyben és az egészségügyben az átlagfizetés ennél szerényebb.








EZT OLVASTA MÁR?

X