Tăriceanu a fekete-tengeri gázkitermelési koncesszió meghosszabbítását kérte a kormánytól


-A A+

Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus házelnöke arra kérte Viorica Dăncilă miniszterelnököt, hogy a kormány hosszabbítsa meg az amerikai ExxonMobil és az osztrák OMV-Petrom alkotta konzorciummal kötött koncessziós szerződést a fekete-tengeri földgáz kitermelésére.

A szenátus elnöke elmondta: a kormánynak különös figyelmet kell szentelnie a koncessziós szerződés meghosszabbítására, hiszen a két vállalat azért halogatja a döntést a tengeri gázmező kitermeléséről, mert lejár a megállapodás. Úgy vélte, egy megfelelően hosszú időtartamra kötött koncessziós szerződés nélkül a két vállalat nem fog döntést hozni az energiahordozó kitermeléséről, hiszen biztosnak kell lenniük abban, hogy időben megtérül nekik a beruházás.

Emlékeztetett, hogy tavaly a parlament elfogadta a kitermelést lehetővé tevő jogszabályt, de a két vállalat azóta nem adta jelét annak, hogy elkezdené a kitermelést. „A konzorcium hallgatása annak tulajdonítható, hogy várják a kormánytól a lejáró koncessziós szerződés meghosszabbítását” – mondta Tăriceanu, aki szerint, ha az illetékesek meghozzák ezt a döntést, a beruházás két-három éven belül elkezdődhet.

A kabinet az év elején elfogadott egy kormányhatározatot, amellyel 15 évvel, 2045-ig meghosszabbította a koncessziós szerződést, de Tăriceanu szerint a kormány alárendeltségébe tartozó, ásványkincseket kezelő ügynökségnek is engedélyeznie kell a kitermelési megállapodás meghosszabbítását.

Hangsúlyozta: a fekete-tengeri földgáz kitermelése biztosítaná az ország energetikai függetlenségét, emellett Románia fontos regionális szereplővé léphetne elő, és a költségvetésnek is jelentős jövedelmet hozna a beruházás a kitermelési járadék és egyéb adók, illetve illetékek révén.

A Fekete-tenger Neptun elnevezésű kontinentális talapzatában rejlő, 42 és 84 milliárd köbméter közöttire becsült gázmennyiséget az amerikai ExxonMobil és az osztrák OMV alkotta konzorcium termelheti ki, de a két vállalat még nem döntött a beruházás elindításáról.







EZT OLVASTA MÁR?

X