Pályázhatnak a termelők a paradicsom-termesztési támogatásra


-A A+

Hivatalosan is elindították szerdán Botoşani-ban a 2019-es paradicsomtermesztési kormányprogramot, melynek keretében hektáronként háromezer eurós támogatást kaphatnak a termelők.

Az eseményre a moldvai megye Hudum nevű településén került sor, ahol a megye prefektusa és a mezőgazdasági igazgatóság vezetője részt vett az első idei paradicsomszüreten.

A harmadik éve futó támogatási program lényege, hogy a termelők hektáronként háromezer euró támogatást kaphatnak az államtól, ha minimum ezer négyzetméteren termesztenek paradicsomot üvegházban vagy fóliasátorban, és hektáronként legalább két tonna termést érnek el.

A támogatást őstermelők, egyéni vagy családi vállalkozás formájában tevékenykedő termelők és mezőgazdasági vállalkozások egyaránt igényelhetik. A kérvényeket a megyei mezőgazdasági igazgatóságokhoz kell benyújtani, a minisztérium honlapján olvasható közlemény szerint idén december 27-ig. Részleteket is onnan kérhetnek az érdeklődők.

A paradicsomtermesztési programmal hazai zöldségtermelőket akarja támogatni a kormány, egyúttal a hazai termékek vásárlását és fogyasztását is ösztönözné.

Egyelőre nincs szó megemelt támogatásról

A múlt héten a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Liviu Dragnea a választási kampány kellős közepén bejelentette, hogy a háromezer eurós hektáronkénti támogatást négyezer euróra emelik, sőt hatezer euró is lehet a szubvenció azok esetében, akik a december elseje és május elseje közötti időszakban termesztenek és árusítanak paradicsomot – utóbbiak az üvegházak fűtőközpontjaira kaphatják a mostani támogatás dupláját.

Egyelőre azonban nincs szó arról, hogy a megemelt segély járna a termelőknek.








EZT OLVASTA MÁR?

X