Francia–román gazdasági fórum: újabb befektetésekre ösztönzött a kormányfő


-A A+

A francia vállalatok beruházásai azt bizonyítják, hogy Románia kedvező körülményeket teremt az üzleti szféra számára – mondta Viorica Dăncilă miniszterelnök szerdán a bukaresti francia–román gazdasági fórumon.

A kormányfő rámutatott, az utóbbi időben felélénkült a Románia és Franciaország közötti gazdasági kapcsolat, a számos sikeres projektnek köszönhetően a két ország közötti kereskedelmi forgalom meghaladta tavaly a 9 milliárd eurót.

„A francia beruházások élő bizonyítékai annak, hogy Románia kedvező körülményeket biztosít az üzleti szféra számára. Jelenleg Franciaország az ötödik legnagyobb külföldi befektetőnek számít Romániában, a több mint 3000 francia vállalat mintegy 120 ezer munkahelyet teremtett" – sorolta az adatokat a kormányfő, további romániai beruházásokra ösztönözve a francia vállalkozókat.

A miniszterelnök felsorolt néhány érvet amellett, hogy Románia vonzó az új beruházások számára.

Ezek közé tartozik az 5,5 százalékos gazdasági növekedés, amely a következő két évben a „hazai termelést segítő stratégiai beruházásokra" támaszkodik majd.

A korményfő kiemelte, hogy Románia az ötödik helyen van Európában, ami a gáz- és kőolaj-kitermelést illeti, igen fejlett az IT-ágazat és jól kiépített távközlési hálózattal rendelkezik.








EZT OLVASTA MÁR?

X