Megszavazta a parlament az új nyugdíjtörvényt: a különnyugdíjak maradtak


-A A+

Másodszorra is elfogadta szerdán a képviselőház a nyugdíjtörvény tervezetét, amely azt követően került vissza a parlamentbe, hogy az alkotmánybíróság részben alaptörvénybe ütközőnek találta. 

 

A jogszabály szerint idén szeptember elsejétől 1.265 lejre nő a nyugdíjpont értéke. Jövő évben 1.775 lej,  2021-ben 1.875 lej lesz ez az összeg. Csak ebben az évben az emelés 8,4 milliárd lejjel terheli meg a költségvetést. Jővő évben 24,8 milliárd lej plusz teherrel kell számolni, 2021-ben 51 milliárd lejjel, 2022-ben pedig 81 milliárd lejjel. Statisztikai adatok szerint már most válságos helyzetre utal a növekvő költségvetési hiány, így nagy kérdés, hogy honnan teremti elő a kormány a plusz összegeket. 

Az alsóház 197 támogató szavazattal, 70 tartózkodás mellett fogadta el a jogszabályt, senki nem voksolt ellene. A korábban alkotmányellenesnek nyilvánított nyugdíjtörvény értelmében a következő két évben mintegy 70 százalékkal nőnek az öregségi járandóságok.

A tervezetet kezdeményező Lia Olguţa Vasilescu volt munkaügyi miniszter azt mondta, másodszori elfogadása előtt csak apró módosításokat eszközöltek a jogszabályon, a taláros testület ugyanis nem nyilvánította teljes egészében alkotmányellenesnek, mindössze három cikkely kapcsán kért pontosítást. 

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, Valeria Schelean felszólalásában azt mondta, a törvényszöveg második változata sem világosabb az elsőnél, szerinte nem hozták összhangba azt az alkotmánybíróság határozatával. A Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR) képviselő Cristian Seidler azt bírálta, hogy nem törölték a tervezetből a különnyugdíjakat. Az RMDSZ képviseletében felszólaló Csép Éva Andrea azt mondta, régóta várt törvényről van szó, amelynek elfogadását alakulata is támogatja. 

A nyugdíjtörvényt első ízben tavaly december 19-én fogadta el a képviselőház döntő házként. A PNL és az USR megtámadta a jogszabályt az alkotmánybíróságon, és a taláros testület alaptörvénybe ütközőnek ítélt három cikkelyt. Így a törvény visszakerült a parlamentbe módosításra. A szenátus múlt szerdán szavazott róla, de az elfogadásához szükséges 68 voks helyett csak 67 szenátor szavazatát kapta meg. A képviselőház most döntő házként fogadta el a törvényt.

A megszavazott jogszabály az államfőhöz kerül kihirdetésre. 

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X