Kolozsváron már az ipari telkek is drágábbak, mint Bukarestben
A kedvezőtlen domborzati viszonyok miatt Erdély fővárosának vonzáskörzetében négyzetméterenként 60 eurónál drágább telkek is vannak. A város fejlődési potenciálja ugyanis messze felülírja a Kolozsvárt körülölelő dombok okozta akadályokat. Az észak-erdélyi autópálya Tordán és Marosvásárhelyen is felsrófolhatja majd az árakat.
Egy ideje Kolozsváré a kétes értékű dicsőség, hogy a lakásárak tekintetében országos elsőnek számít, megelőzve Bukarestet is. A kincses város időközben az ipari telkek terén is elhúzott a főváros mellett.
A Dunwell ingatlanpiaci tanácsadó cég nemrég közzétett tanulmánya szerint Kolozsvár vonzáskörzetében az ipari célra felhasználható telkek ára 45 euró körül mozog, de vannak ingatlanok, melyek 65-75 eurós négyzetméterenkénti áron kelnek el. “Kolozsvár nagyon fontos logisztikai központ, melyet a földrajzi helyzete is vonzóvá tesz. A jól képzett munkaerő szintén előny, s lényeges tényező a domborzat is. Ez utóbbi korlátozó jelleggel bír, egyes övezetekben akadálya a fejlődésnek, vagyis visszafogja a konkurenciát. Mindezek miatt Kolozsvár környékén nagyon drágák az ipari telkek, a befektetők jól megnézik, hol vásároljanak” – elemzi a helyzetet Laurențiu Badea, a Dunwell vezetője.
Míg a lakáscélú ingatlanfejlesztés súlypontja a város vonzáskörzetében továbbra is Szászfenes, addig az ipar és a szolgáltató ágazat inkább északon, Apahida és Nemeszsuk térségében terjeszkedik. Az ingatlanközvetítő ügynökségek internetes ajánlatai alátámasztják a Dunwell tanulmányának megállapításait: egy 5000 négyzetméteres telket 225 ezer euróért, négyzetméterenként 45 euróért kínálnak megvételre, de van 60 euró/négyzetméteres ajánlat is. Többhektáros területek esetén az négyzetméterár valamivel alacsonyabb, 40 euró körül van. Szászfenesen lényegesen kisebb a felhozatal, ott az árak 50 euró körül mozognak. Kisbácsban már 32 euróért is lehet ipari célra használható telket vásárolni. Az árak a várostól való távolság növekedésével csökkennek, Gyaluban 26 euróért is árulnak ipari telket.
„Bármilyen infrastrukturális beruházás növeli egy adott környék vonzerejét, de vannak olyan fejlesztők is, melyek régi gyárak helyén hoznak létre modern ipari parkokat. Azt követően, hogy elkészült a Bukarest-Ploiești autópálya, Ștefăneștii de Jos népszerű befektetési zóna lett. Hasonló jelenségre lehet számítani Tordán és Marosvásárhelyen. Ezek óriási potenciállal rendelkeznek, Kolozsvár versenytársaivá válhatnak” – véli Laurențiu Badea.
A marosvásárhelyi árak egyelőre távol vannak a kolozsváriaktól, a város közigazgatási területén 22 euróért már lehet ipari célú ingatlant találni. Egy Koronka és Ákosfalva között elterülő telket 9 euró/négyzetméteres áron próbálnak értékesíteni, egy marossárpataki, 4 hektárnál is nagyobb telek pedig csupán 115 ezer euróba kerül, ami négyzetméterenként kevesebb, mint 3 euró.
A Dunwell tanulmánya szerint Kolozsvár után Bukarest északi és észak-keleti vonzáskörzete a legdrágább, a vidéki városok közül pedig Nagyszeben, Temesvár és Krajova. Előbbiben az ipari telkek átlagára 25-30 euró, utóbbiakban 20-25 euró/négyzetméter.
- 33194 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33196 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33197 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33198 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33199 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33200 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni