Johannisnak azt mondták, van pénz az emelésekre, ezért hirdette ki a nyugdíjtörvényt


-A A+

Klaus Johannis államfő bevallása szerint azért hirdette ki az új nyugdíjtörvényt, mert jelenleg túl alacsonyak a nyugdíjak, így szükség van a jogszabályra. Ráadásul a miniszterelnök biztosította, hogy van pénz a járandóságok emelésére.

A Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában az elnök rámutatott, túl alacsonyak a nyugdíjak Romániában, emellett pedig méltánytalanságokat is rejt a jelenlegi rendszer, ezért mindenképpen szükség volt egy olyan törvényre, amely felszámolja ezeket a hibákat.

"Másrészt felvetődött, hogy honnan lesz pénz minderre. Beszéltem a témáról a miniszterelnökkel, világosan megkérdeztem tőle, van-e pénzük a nyugdíjak kifizetésére. A kormányfő arról biztosított, hogy a kabinet végzett egy elemzést, és van pénz a nyugdíjakra. Ezt követően kihirdettem a törvényt" - magyarázta Johannis.

Az államfő hétfőn hirdette ki a nyugdíjtörvényt, amelyet június 26-án fogadott el ismét a képviselőház az alkotmánybíróság által kért módosítások végrehajtását követően. A jogszabály előírásai szerint az idén 15 százalékkal, jövőre 40 százalékkal, 2021-ben pedig 5 százalékkal emelik a nyugdíjakat.

Számítások szerint ha szeptembertől a nyugdíjasok megkapnák a beígért emelést, az csak idén plusz 8,4 milliárd lej (körülbelül 1,47 milliárd euró) terhet róna a költségvetésre, jövőre plusz 24,8 milliárdot (5,16 milliárd euró), 2021-ben 58 milliárd lej (12,1 milliárd euró) terhet.








EZT OLVASTA MÁR?

X