Pénzügyminiszter: július 31-én a kormány elé kerül a költségvetés-kiigazítás tervezete


-A A+

Szerdán lezárulnak a költségvetés-kiigazítással kapcsolatos egyeztetések a minisztériumokkal, csütörtökön tárgyalnak a témáról Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, július 31-én pedig a kormány elé kerül a költségvetés-kiigazítás tervezete - nyilatkozta szerdán a pénzügyminiszter. 

Eugen Teodorovici a téma kapcsán leszögezte, biztosítják a pénzt a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak kifizetésére, illetve a beígért befektetésekre, ezek jelentik a prioritást, "a fennmaradó különbözet pedig eloszlik majd a minisztériumok között". A kilátásba helyezett költségcsökkentésekkel kapcsolatban Teodorovici azt mondta, pénzügyminiszterként kötelessége megkövetelni, hogy a közpénzeket "a gazdaság növekedését elősegítő célokra fordítsák, ne olyan tevékenységekre költsék, amelyek nem indokoltak". 

Arra a kérdésre, hogy számolnak-e a költségvetési hiánycél növelésének lehetőségével, a miniszter azt mondta, erről eddig nem esett szó.  "Előbb meg kell néznem, mit tárgyaltak kollégáim az egyes minisztériumokkal, mi következik majd ebből a helyzetből, és július 31-én meghozzuk a döntést. (...) Marad a korábban megszabott 2,76 százalékos deficitcél" - fogalmazott. 








EZT OLVASTA MÁR?

X