Nem tudott közös nevezőre jutni az IT-szakember, az alpolgármester, az okosváros-fejlesztéssel foglalkozó illetékes és az autóipari cégtulajdonos a digitális Székelyföld kapcsán a jubileumi Tusványos első napján, szerda délután tartott panelbeszélgetésen. Hajdó Csaba önkormányzati képviselő, Tóth Birtan Csaba alpolgármester, Bihari Béla IT-szakember, Besenyei Sarolta városfejlesztési illetékes abban viszont egyetértett, hogy a hagyományaihoz való ragaszkodásban, ennek jól megszervezett kommunikációjában tudna kiemelkedni. Vitájukat Rácz Attila moderálta.

A pódiumbeszélgetésből kiderült, a székelyföldi digitális világ voltaképpen egyszerre lehetőség és hiány, és annyira bejáratlan terület, hogy a szakemberek is csak kapkodják a fejüket az innovatív ötletek és a társadalom gyakori tiltakozása láttán. Míg némelyek az IT térhódítására esküsznek, sokan úgy gondolják, az oktatás kiszélesítése, a zöld városok, a biogazdaság vagy éppen a nagycsalád hozza meg Székelyföldnek a „felszabadulást”, azaz a kiváltságot, hogy végre valamiben élenjáróvá váljék az Európai Unióban.

Mivel a székelyföldi társadalom az álmodozás visszafogottságában szocializálódott, kevesen merik megengedni maguknak, hogy egetrengetőt, megbotránkoztatót gondoljanak és valósítsanak meg a piacon – hangsúlyozták a pódiumon beszélgető felek. Pedig a legpraktikusabb megoldás a „jobbról előzés gondolata”, vagyis az olyan nagymértékű újítás, amellyel gazdaságilag a „nagyokat” is beelőzhetik a székelyföldi vállalkozások.

A meghívottak előbb a leapfrogging angol kifejezés jelentéséről vitatkoztak, majd ki-ki rátért a saját elképzeléseire és önnön megvalósításaira, de arra az egyszerű kérdésre nem sikerült választ adniuk, hogy ha lehunyják a szemeiket, miként látják Székelyföldet 2030-ban, vagy akár 2050-ben. A leapfrogging ugyanis az „ugorjunk át húsz évet” megfelelője, tehát nem a lépésről lépésre tervezésre fókuszál, éppen ezért az integrált fejlesztés ellentétje – tudtuk meg.

A vitapartnerek  az integrált megközelítést, az okosváros-fejlesztés feltételeit, a „földhözragadtság” gondolatát is körüljárták, míg végre sikerült rátérniük a tulajdonképpeni témára és választ adniuk a moderátor harmadszori kérdésfelvetésére. Miután kifejezték azt a nézetüket, hogy Székelyföld mezőgazdaság nélkül fog érvényesülni az elkövetkezőkben, a nehézgépiparát is semlegesíti, az Európai Unió pedig nem fog már létezni, és a nagyhatalmak digitális háborújában élik majd mindennapjaikat a jelenleg még csatornázás hiányában leledző székely emberek, egyszer csak közölte meghökkentő gondolatát a vitavezető, és olyan magas labdát dobott fel, amely a közönség hüledezését és a beszélgető felek ötletbörzéjét is beindította.

„Jönnek a külföldiek, és jegyet váltanak, hogy láthassanak minket”

Rácz Attila, azIT Plus Klaszter alelnöke behunyta a szemét, és a találgatásoknak véget vetve kijelentette, Székelyföld csak abban tud kiemelkedővé válni, ami a sajátja, amit helyi, természeti és kulturális értékek kötnek hozzá: azaz a hagyományaihoz való ragaszkodásban. És hogy válik mindez digitálissá, trendivé a 2030-as években? A válasz egyszerű: úgy, hogy a kovács, a kosárkötő, a juhait legeltető pásztor és a megannyi hagyományos mesterséget végző ember olyan kommunikációt épít ki a térségnek, amely a külföldi tehetős vállalkozókat, a turistákat és a „nagyokat” is Erdélybe csábítja valami régit, hagyományosat, egyedit látni.

Rácz Attila hozzátette, autóipari vállalkozóként hiába szaladunk a BMW után, képtelenség utolérni a piacon, éppen ezért nem is az autóiparban fog kiteljesedni Székelyföld, ahogyan az IT területén sem fog kimagaslót teljesíteni, mert jelenleg felfoghatatlan léptékű fejlesztések zajlanak a világ másik felében, azt pedig utolérni vagy éppen megelőzni képtelenség.

Ezért kell a sajátot felmutatni újításként: mert sehol máshol nem maradt meg ennyire erőteljesen a hagyományos értékekhez való ragaszkodás. Kiemelte, attól még lehet programozó az emberfia, csak éppen tartson állatokat, és „legeltesse azokat, miközben pötyögtet”, mert az állattartást, mint látványosságot nemsokára jól meg fogják fizetni.

A moderátor meghívottai is kétkedve fogadták a felvetést, és első reakciójuk az volt: a fiatalok nem fogják tudni a hagyományos helyi termelést és állattartást és a régi szakmákat visszavezetni.  A következő percekben azonban kiderült, úgy fog mindez megvalósulni, hogy egyre többen irányulnak a természetes anyagok felé, a környezettudatosság pedig előidézi a fiatalabb generációk felelősségvállalását, tenni akarását. Ez abban nyilvánul majd meg, hogy házi szappant készítenek, szatyrokat varrnak, helyi termelőtől vásárolnak, és szépen lassan visszatérnek a hagyományos gazdálkodáshoz, még ha mindezt nem is tudatosan teszik.

Na és a székelyföldi romák?

A hagyományos életforma  kapcsán felvetődött a roma-támogatások és a roma-integrálás kérdése is, amelyre elgondolkodtató válasz érkezett. Mi lenne, ha egy olyan roma társadalmat nevelne ki Erdély, amely a mesterséges intelligencián gyakorlatozhat? Nem kell hozzá több, mint egy telefon, ezt követően pedig egy kiszélesített oktatási rendszer, majd megváltoztatott koncepciók és felfogások. A globális, bioregenerációs központ gondolatának esetében csak gazdaságilag kell kiterjeszteni a kereteket, onnan tovább már nyert ügye van a régiónak, akárcsak az orvosi kutatásfejlesztési projektek vagy a zöld elképzelés megvalósításában.

A panelbeszélgetés végére a vita lecsendesedett, a szakemberek pedig – bár eltérő szavakkal és elképzelésekkel – megfogalmazták a mindenki által várt gondolatot, miszerint Székelyföld fejleszthető, és úgy kell kitűnnie az Unióból, hogy valami olyanba kapaszkodik, ami kulturálisan és területileg nem elmozdítható. Egyetlen feladata tehát önmagaként megnyilvánulni, és a „sajátot” megmutatni.