November végéig elfogadhatják a minimálbér emelését


-A A+

Az Orban-kormány célja, hogy november végéig elfogadja az országos minimálbér emeléséről szóló jogszabályt - jelentette be hétfői sajtóértekezletén Ionel Dancă kabinetigazgató. 

Dancă szerint Ludovic Orban kormányfő tanácskozott ez ügyben Florin Cîţu pénzügyminiszterrel és Violeta Alexandru munkaügyi miniszterrel, és megvitatták, hogy miként lehetne úgy növelni a minimálbért a közszférában, hogy az ne érintse hátrányosan a magánszektort.

"A minimálbér emeléséről azt követően hozunk végleges döntést, hogy konzultáltunk a szociális partnerekkel, a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel. Az Orban-kormány célja, hogy a vonatkozó kormányhatározat-tervezetet november végéig megvitassák és elfogadják" - hangoztatta Dancă.

Hozzátette, hogy a 2020-as minimálbér meghatározásához számos mutatót figyelembe fognak venni. 








EZT OLVASTA MÁR?

X