Az ígéretek ellenére csak 2021-től növelik a kettes pillérbe befizetett járulékot


-A A+

Bár korábban többször is ígéretet tett a PNL, mégsem nő idéntől a nyugdíjrendszer második pillérébe fizetendő járulék százalékaránya. Florin Cîţu pénzügyminiszter bejelentette, csak  2021-től emelik a járulék százalékarányát. 

A tárcavezető úgyanakkor hangsúlyozta a második pillér hatékonyságát. "Ebben az évben sikerült megmentenünk a nyugdíjrendszer második pillérét azzal, hogy a 114-es rendeletből eltávolítottuk a törzstőkeemelési követelményt. 2021-től kezdve fokozatosan, két lépésben visszatérünk a minden aktív korú számára kötelező, nem állami kézben levő, de az állam által szigorúan szabályozott második pillérhez való hozzájárulás növeléséhez. Azt gondolom, hogy a járulék az első szakaszban 5%, majd 6% lesz, úgy, amint azt a törvény előírja. De ez nem elég. A teljes nyugdíjrendszert meg kell reformálni. Világos reform nélkül nem lesz pénz"- mondta Cîţu.

A pénzügyminiszter szerint itt az ideje, hogy egy hosszú távú elképzeléssel álljanak elő, mert "rövid távú szöszmötölés volt bőven az elmúlt harminc esztendőben". Jelen pillanatban a bruttó fizetésünk 3,75 százalékát utalják át a kötelező magánnyugdíj-pénztárakhoz. A bérünk 25 százalékát fizetjünk be az államnak nyugdíjhozzájárulásként. 

A kötelező magánnyugdíjrendszernek (kettes pillér) az az előnye az államival szemben, hogy a hozzájárulásunk összege hónapról hónapra gyűl, tehát nem fizetik ki azonnal a jelenlegi nyugdíjasok számára. A kettes pillérbe befizetett pénzünket nem más, hanem mi kapjuk kézhez nyugdíjazásunkkor. Az egyes pillérbe befizetett nyugdíjhozzájárulásunkat tehát az állam azonnal továbbítja a jelenlegi nyugdíjasok számára, míg a kettes pillérnél hónapról hónapra gyűl a megtakarításunk, amelyet a kezelők folyamatosan gyarapítanak. A kettes pillérrel az állam hatékonyan védekezhet az egyre romló demográfiai mutatók ellen. 








EZT OLVASTA MÁR?

X