A szlovén kormány csökkenti a tisztségviselők fizetését a válság idejére


-A A+

A szlovén kormány a koronavírus-válság idejére 30 százalékkal csökkenti az állami tisztségviselők fizetését, köztük a parlamenti képviselőkét és a miniszterekét - jelentette be Janez Jansa miniszterelnök kedden, amikor ismertette a kabinetnek a járvány okozta nehézségek ellensúlyozására indított gazdaságélénkítő csomagját.

A végleges törvénycsomagot várhatóan pénteken fogadja el a kormány, majd továbbküldi a parlamentnek jóváhagyásra. A 30 százalékos fizetéscsökkentés vonatkozik az igazságügyi tisztségviselőkre és az állami részesedéssel rendelkező vállalatok felügyelő bizottsági tagjaira is.

A kormányfő kiemelte: a megszorításokon kívül pénzügyi támogatásokkal segítik az állampolgárokat és a gazdasági szereplőket, hogy átvészeljék a koronavírus-járvány okozta válság első néhány hónapját. Hozzátette, hogy a krízishelyzet elhúzódása esetén újabb, hasonló intézkedési csomagot indítanak el. Az elfogadásra váró kormányzati csomag lépései között szerepel például, hogy az állam a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak után kifizeti a különböző járulékokat, valamint a táppénz-hozzájárulást.

Van, aki fizetésemelést kap

A járvány ideje alatt az egészségügyi dolgozók, a polgári védelmi szervezetek és más kulcsfontosságú szolgálatok 10 és 200 százalék közötti illetménykiegészítést kapnak. Azok, akik járvány és a korlátozások miatt nem járhatnak munkába, ugyanolyan státusszal és jogokkal rendelkeznek majd, mint azok, akik emiatt elveszítették a megélhetésüket. Rendkívüli nyugdíj-kiegészítést kapnak továbbá a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők.

Azok pedig, akik kisvállalkozókként dolgoznak (egy vagy két alkalmazottat foglalkoztató mikrovállalkozások), a minimálbér 70 százalékának megfelelő havi jövedelmet kapnak az államtól, amely után nem kell járulékot fizetniük. Ezen vállalkozások átmenetileg nem kell fizessenek havi jövedelemadó-előleget sem.

A krízis alatt a vállalatok likviditásának erősítése céljából a kormány úgynevezett "garanciasémát" vezet be, és felvásárolja a bankok követeléseit a vállalatokkal szemben, valamint átmenetileg befagyasztja számukra a jövedelemadó fizetésének kötelezettségét is. A bejelentett szlovén gazdaságélénkítő csomag értéke 2 milliárd euró.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja. 







EZT OLVASTA MÁR?

X