Felfüggeszthetik a fakitermelést a szükségállapot idejére


-A A+

A környezetvédelmi minisztérium mérlegeli annak lehetőségét, hogy a szükségállapot idejére függesszék fel a fakitermelési tevékenységet - jelentette be vasárnap Costel Alexe miniszter.

A tárcavezető a Digi24 televízió egyik műsorában beszélt erről egy petíció kapcsán, amelyben 25 ezer aláíró kéri, függesszék fel a fakitermelést a szükségállapot ideje alatt.

Costel Alexe szerint egyelőre csak tárgyalnak a lehetőségről, hiszen több szempontot figyelembe kell venni egy ilyen döntés meghozatalakor. A jövő hét folyamán egyeztetni fognak a témáról az állami erdőgazdálkodási vállalat, a Romsilva és az erdészeti igazgatóságok képviselőivel is - tette hozzá.

A miniszter ugyanakkor emlékeztetett, a koronavírus terjedését fékezni hivatott intézkedésekről szóló legutóbbi katonai rendelet azt is előírja, hogy ezután az erdőőrségek illetékesei is csatlakoznak a korlátozó intézkedések betartását ellenőrző belügyi és védelmi minisztériumi egységekhez.

"Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a szükségállapot alatt betartják az erdészeti törvényt, és nem szállítanak az utakon illegálisan kivágott fát. (...) Sokan azt hitték, hogy a járvány előidézte válsághelyzetben könnyen kijátsszák az állami szervek éberségét, ellenőrző hatáskörrel rendelkező intézményeink azonban teszik a dolgukat" - nyomatékosította.

A tárcavezető ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a hétfői nap folyamán nyilvánosságra hozzák az elmúlt két-három héten végzett ellenőrzések eredményeit.








EZT OLVASTA MÁR?

X