A valós igényekkel összhangban lévő költségvetés-kiigazítást akar a kormány


-A A+

Elemzés alatt áll a költségvetés-kiigazítás tervezete, de a csütörtöki kormányülésen még nem vitatják meg – jelentette ki Ludovic Orban kormányfő a román közszolgálati rádióban.

A miniszterelnök szerint a kabinet tagjai a szociális partnerekkel és a helyi közigazgatási hatóságok képviselőivel is tanácskozásokat folytatnak ebben a témában, mivel azt szeretnék, ha a a költségvetés-kiigazítás reális lenne.

A koronavírus-járvány által okozott válság miatt jelentősen át kell alakítani az idei büdzsé kiadási és bevételi oldalait, az előre jelzettnél jóval nagyobb költségvetési hiánnyal kell számolni. A kormányfő szerint megpróbálják a lehető legrealistább módon felmérni a szükséges dolgokat, főként azokban az ágazatokban, amelyeket a leginkább érintett a járvány, hogy a költségvetés-kiigazítás a valósághoz igazodjon: egyrészt lehetővé tegye, hogy felszámolják a járványt, másrészt pedig a lehetőségekhez mérten óvják az alkalmazottakat és a cégeket, amelyeket a válság érintett.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitókép: Ludovic Orban | Fotó: gov.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X