CFR Marfă-privatizáció: enyhítették a kiírás feltételeit


-A A+

Enyhítette a kormány a CFR Marfă vasúti teherszállító állami vállalat 51 százalékos részvénycsomagjának eladására kiírt pályázaton a részvételi feltételeket, miután előző nap kiderült, hogy a három jelentkező közül egyik sem felelt meg az eredetileg megszabott elvárásoknak.

A Mediafax hírügynökség szerint az új kiírás alapján a jelentkezőknek bizonyítaniuk kell, hogy az elmúlt három évben 20 millió euró üzleti forgalommal rendelkeztek vasúti teherszállításból. Korábban ennek ötszöröse, 100 millió euró volt a kiírásban. A szaktárca nem változtatott a privatizálás határidején, így továbbra is június 20-án kell kiderülnie annak, hogy magánkézbe kerül-e az állami vállalat. A CFR Marfă kikiáltási ára változatlanul 797 millió lej (180 millió euró).

A közvetlen tárgyalásos privatizációs eljárásra az amerikai Omnitrax, a román Grup Feroviar Roman (GFR), valamint a román Transferoviar Grup és az osztrák Donau-Finanz GmbH&Co befektetési alap társulásából létrejött konzorcium pályázott, ők továbbra is részt vehetnek a privatizációban, ha új dokumentációt nyújtanak be.








EZT OLVASTA MÁR?

X