Ingatlanpiac a járvány idején: nő a családi házak iránti kereslet, az árak csökkenése várat magára


-A A+

Adás-vételek alig vannak, mivel a vásárlók kivárnak, az árak zuhanására számítanak. Rekordév lehetett volna 2020 az ingatlanszektor számára, azonban a koronavírus-járvány alaposan keresztülhúzta az üzletemberek és a szakemberek számításait. 

A JLL nemzetközi ingatlanpiaci elemző- és tanácsadó cég nemrég még arra számított, hogy a tavalyi 683 millió euró után idén a beruházások összértéke élérheti az 1,1 milliárdot. Ez jelenleg már csak ábránd, az első negyedévi adatok is messze elmaradtak a várakozásoktól, időközben pedig leült a piac, pedig az igazán nehéz időszak még el sem kezdődött. Az év első három hónapjában az értékesített ingatlanberuházások értéke 120,9 millió euró volt, aminek 85 százalékát irodaházak és ipari épületek adták. 

Ami a lakásépítést illeti, a befektetők többsége kivár, egy sor, erre az időszakra időzített beruházást nem kezdenek el, véli Frinkuj János, a Kolozsvár melletti Kisbácsban aktív Fritech kft. társtulajdonosa. A potenciális ügyfelek szintén kivárnak, egy részük azért, mert megrendült az anyagi helyzetük, azok pedig, akiknek van pénzük, az árak esésére számítanak. Megtörténhet, hogy ebben a reményükben csalatkozni fognak. 

„Nem biztos, hogy az árak visszaesnek. Az alapanyagárak nem változtak, a munkadíj sem, legfeljebb a telekárak csökkenése mozgathatná valamelyest lefelé a lakások árát” – nyilatkozta a Maszolnak az ingatlanfejlesztő. Frinkuj János arra számít, hogy idén 30-50 százalékkal kevesebb lakást vásárolnak majd, mint 2019-ben. 

Székelyföldön minimális árcsökkenére lehet számítani

Szabó Lehel, a csíkszeredai székhelyű Well ingatlanügynökség ügyvezetője idén nem számít sem az árak, sem pedig a forgalom látványos visszaesésére. „Az biztos, hogy megfeleződni, mint a 2008-as válság idején, nem fog” – nyilatkozta a 10 erdélyi városban aktív cég vezetője. Jelenleg úgy tűnik, hogy a vevők érdeklődése a tömbházlakások irányából a családi házak felé mozdul el, mivel sokan megtapasztalják annak a hátrányát, hogy négy fal közé vannak bezárva.

Székelyföldön minimális árcsökkenére lehet számítani, mivel a kínálat nagyon gyatra, tömbházak alig épülnek, a kereslet mostanáig nagyobb a kínálatnál. Ez most kis mértékben változni fog, kiegyenlítődik a kereslet és a kínálat. Ha elhúzódó gazdasági krízis követi a járványt, az kihat majd az ingatlanpiacra is, de ez nem idén lesz, mivel egy válság mindig ebbe a szektorba gyűrűzik be legutoljára, mondja Szabó Lehel. 

Az ingatlanpiac megállt, tranzakciókra egyáltalán nem kerül sor, mondja Bónis Endre, a kolozsvári Reform ingatlan ügynökség ügyvezetője. Ennek ellenére az érdeklődés élénk, csak épp vásárolni nem akar senki, mert az ingatlanpiac összeomlására számítanak, ami azonban a közeljövőben nem fog bekövetkezni. „Egy gazdasági válságra általában lassan válaszol az ingatlanpiac” – nyilatkozta Bónis Endre. 

A tulajdonosok ugyanakkor legfeljebb 5-10 százalékot hajlandók engedni az árból, amiben semmi rendkívüli nincs, olcsón csak az ad el, akinek sürgősen szüksége van pénzre. A járvány oly módon is érezteti a hatását a piacon, hogy a családi házak keresettebbek, mint korábban, ami a kijárási tilalom számlájára írható.     

Tavaly 67 512 új lakást adták át országos szinten, a legtöbbet a rendszerváltás óta. A szakemberek szerint ez a szám idén sem fog lényegesen csökkenni, mivel a lakások jelentős részét a fejlesztők már jóval az átadás előtt értékesítik. Bukarestben és környékén a lakások 70-75 százaléka talál gazdára mielőtt elkészülne, míg Kolozsváron és Brassóban ezek aránya közel 90 százalék.  








EZT OLVASTA MÁR?

X