Képtelenség konkrétumot kihúzni a pénzügyminiszterből a nyugdíjemelés kapcsán


-A A+

Politikai döntés eredménye lesz, hogy megemelik-e vagy sem a nyugdíjakat idén szeptembertől – jelentette ki Florin Cîțu pénzügyminiszter vasárnap este a Digi24 hírtelevíziónak, hozzátéve azonban, hogy az idei költségvetésbe belefoglalták ezt a kiadási tételt.

Tavaly szeptemberétől – még az előző, szociáldemokrata párti (PSD-s) kormány idején – 15 százalékkal, 1100 lejről 1265 lejre nőtt a nyugdíjpont értéke, és a törvény értelmében idén szeptembertől újabb 40 százalékkal 1775 lejre emelnék. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) tavaly októberi kormányra lépése után kijelentették, hogy ez nagyon megterheli az állami költségvetést, ennek ellenére nem mondták ki egyértelműen, hogy elodáznák a nyugdíjemelést.

A koronavírus-járvány által okozott szociális és gazdasági válság azonban nem várt kiadásokhoz vezetett. Az államháztartási hiány megduplázódott, emellett négymilliárd lejjel megtoldották az egészségügy költségvetését, nyolcmilliárdot pedig a kényszerszabadságokra és egyéb szociális juttatásokra kellett fordítani a költségvetés-kiigazítás során – magyarázta Cîțu.

A pénzügyminiszter mindenkit biztosított arról, hogy a nyugdíjakat, munkanélküli segélyeket, gyereknevelési támogatásokat határidőre kifizetik, a szeptembertől esedékes nyugdíjemelésre azonban nem mondott se igent, se nemet, csak annyit, hogy a büdzsében szerepel ez a kiadási tétel. Egyébként nem ez az első eset, hogy a pénzügyminiszter kerüli a konkrét válaszadást, az erre vonatkozó kérdésre – mint most is – mindig azt feleli, hogy politikai döntés eredménye lesz.

A nyugdíjasok azért bizakodhatnak, mert az idei választási év: valószínűleg szeptemberben tartják meg a júniusról elhalasztott helyhatósági választásokat, decemberben pedig a parlamenti választások esedékesek, és a jelenlegi nehéz helyzetben kormányzó PNL nagy árat fizethetne azért, ha elhalasztaná a nyugdíjemelést.








EZT OLVASTA MÁR?

X