Hat milliárd lejes hitelhez jutna a lakosságtól a kormány


-A A+

A tervek szerint idén körülbelül 6 milliárd lejes finanszírozáshoz szeretne jutni a penzügyminisztérium a lakosságtól államkötvények kibocsátásával - olvasható a Ziarul Financiarban. A gazdasági lapot a szaktárca úgy tájékoztatta, hogy ennek részleteit hamarosan nyilvánosságra hozzák. 

A minisztérium folytatni szerené a Tezaur programot is, mely programban kizárólag magánszemélyek számára bocsátottak ki államkötvényeket. Az értékpapírokból származó jövedelem a Tezaur jelenlegi formákában adómentes. Az államkötvényeket a kincstárban, a postahivatalokban is meg lehetett vásárolni. A program keretében kibocsátott kötvények átadhatók, idő előtt visszavásárolhatók és a tulajdonos esetleges elhalálozása esetén örökölhetők. 

Hétfőn este Ludovic Orban kormányfő elmondta, a gazdaság újraindulásához szüksége források előteremtéséhez a költségvetési források, az európai támogatás mellett a lakossági megtakarítások bevonására is számítanak. Ennek érdekében meghatározott célú állampapírok kibocsátását tervezik egy "Románok a románokért" elnevezésű kötvénykibocsátási program keretében. 

A Ziarul Financiar tájékoztatása szerint 2019 végén közel 40 ezer személyt regisztráltak, akiknek megtakarítása bankbetét formájában külön-külön több mint 100 ezer euró volt (összesen 42,5 milliárd lej). Hogy a kormány rávegye a lakosságot, inkább államkötvényekbe fektesse a pénzét, vonzóbb kamatokat kell biztosítania a bankbetéteknél nyújtott hozamhoz képest. 








EZT OLVASTA MÁR?

X