Hogyan kezeli a járvány okozta gazdasági válságot egy sikeres csíkszeredai vállalkozás?


-A A+

Új termék bevezetésével, hangsúlyosabb online-jelenléttel, a pozitív szemléletmód megőrzésével igyekszik ellensúlyozni a koronavírus-válság negatív gazdasági hatásait egy mobilházak gyártásával foglalkozó csíkszeredai cég. A jelenlegi gazdasági folyamatokra adott válaszlépésekről a vállalkozás egyik tulajdonosát, Szakács Botondot kérdeztük.

Elmúlt év júliusában mutattuk be erdélyi vállalkozásokat felsorakoztató sorozatunk keretében azt a csíkszeredai céget, amely kis lakófelületű, praktikus ökoházaival ért el komoly sikereket Európa-szerte. Arra voltunk kíváncsiak: hogyan alakult a vállalkozás sorsa a koronavírus-járvány okozta gazdasági körülmények között.

„Természetesen mint mindenkit, bennünket is érintett a járvány, visszaesést okozott, a klienseink is bizonytalanok, és várják, hogy mi lesz a kimenetele ennek az egész dolognak. Ebben a bizonytalan helyzetben mindenki megnézi természetesen, mire adja ki a pénzét” – kezdte beszélgetésünket Szakács Botond.

Hosszabb a válság, mint várták

Mivel a cég javarészt előrendelésre dolgozik, hosszabb kifutási idővel számolnak a konkrét gyártási folyamatokatnál, a válság valós hatása egyelőre nem érte el teljes mértékben működésüket. Várhatóan három-négy hónap múlva fog ez megtörténni – mondta el a vállalkozó. Azt viszont már a járvány kirobbanásakor érezte a cég menedzsmentje, hogy ez a folyamat hosszabb kimenetelű lesz, mint először várható volt.

Emiatt megpróbáltak időben megfelelő válaszlépéseket tenni: „Mindenekelőtt abban láttuk a megoldást, hogy próbáljunk közelebb menni a klienseinkhez, ezt egy új termék bevezetésével tettük meg. A másik lépésünk az online jelenlét növelése volt, hiszen az emberek többsége otthon tölti az idejét, többet nézi a tévét, az online tartalmakat. Jelenleg is leginkább erre fektetjük a hangsúlyt” – részletezte a tervezőmérnök végzettségű cégtulajdonos.

Az említett új termék egy olyan mobilház, amelyet maga a kliens tud felépíteni. 

A hazai kliensekre jobban koncentrálnak

A cég a járvány miatt nagyobb hagsúlyt próbál fektetni a hazai kliensekre. A határok lezárása miatt az is szempont, hogy megpróbáljunk a romániai kliensekre jobban koncentrálni, hiszen általában nagyon kevés az a ház, amit a hazai piacon értékesítünk – mondta Szakács Botond. A határok lezárása azzal is járt, hogy az elkészült termékeket sem tudják elszállítani a külföldi megrendelőkhöz. Az elkészült házak a cég telephelyén várják, hogy a helyzet enyhülésével eljuthassanak tulajdonosukhoz, addig csak fotók, videók segítségével tudják megmutatni azokat.

Hogyan dolgoznak a munkatársak? 

A cég munkatársait közvetlenül is érintették a koronavírus-járvány hatásai. Voltak külföldről hazatérő dolgozók, akiknek két hetes karanténba kellett vonulniuk, ezt követően folytathatták a munkájukat. Az irodai munkatársak többségében otthonról végzik a tevékenységeiket.

A vállalkozás telephelyén meghozták a megfelelő intézkedéseket: naponta két alkalommal fertőtlenítenek, felosztották a munkatársak ebédidejét, hogy ne egyszerre étkezzenek. Az alkalmazottak közül két főt kellett kényszerszabadságra küldeni, ők olyan projekten dolgoztak, amelyhez elengedhetetlen volt a külföldi kliensek jelenléte, ami jelen helyzetben lehetetlen - mondta el a munkaszervezés kapcsán Szakács Botond.

„Igyekszünk kivonni magunkat a hírek negatív hatásai alól, szeretnénk megőrizni pozitív szemléletünket és a megrendelőink, partnereink felé is ezt sugározni. Én reménykedek abban, hogy nem lesz hosszú távon visszaesésünk. Azzal tervezünk, hogy év végére az előre kitűzött célokat tudjuk teljesíteni. Igaz, picit bele kell húznunk” – zárta beszélgetésünket Szakács Botond.

(Címlapfotó forrása: Facebook)








EZT OLVASTA MÁR?

X