Ezeket a szabályokat kell betartani a munkahelyeken a vészhelyzet idején


-A A+

Útmutatót készített a munkaügyi minisztérium a munkaadók számára mindazokról az intézkedésekről, amelyek lehetővé teszik, hogy alkalmazottaik a szükségállapot lejárta után biztonságos körülmények között dolgozhassanak. Ezek a szabályok azokra a vállalkozásokra, intézményekre vonatkoznak, ahol nem lehetséges a távmunka. A fontosabb előírásokat ismertetjük.

A munkaadók kötelezettségei

  • A munkaadóknak úgy kell megszervezniük a munkát, hogy az alkalmazottak tudják betartani az egymás közötti másfél méteres védőtávolságot. Gondoskodniuk kell arról, hogy legyen elegendő fertőtlenítőszer, szappan és víz a naponta többszöri kézfertőtlenítéshez, illetve a legalább 20 másodpercig tartó többszöri kézmosáshoz.
  • Tájékoztaniuk kell a munkavállalókat arról, hogy fertőtlenítettlen kézzel ne nyúljanak az arcukhoz, köhögéskor, prüszköléskor, orrfúváskor egyszer használatos zsebkendőt használjanak, amit ezt követően a hulladékgyűjtőbe dobnak, majd nyomban kezet mosnak/fertőtlenítenek.
  • A munkaadónak a bejáratnál és más szembetűnő helyeken ki kell függesztenie a kötelező magatartásbeli szabályokat, a fertőzés elkerülése céljából pedig elsősorban elektronikus úton tájékoztatnia kell a munkavállalót a fertőzésveszélyről, a védekezésről, illetve az alkalmazottak vagy a munkaterületre belépők fertőzése esetén hozandó intézkedésekről.
  • A munkahelyi biztonsági és közegészségügyi illetékesekkel való tanácskozás után a munkaadónak biztosítania kell a megfelelő egyéni védelmi felszereléseket. Az ötvennél több alkalmazottat foglalkoztató munkahelyeken lépcsőzetes munkakezdést kell bevezetni úgy, hogy legalább egy órás eltérés legyen az egyes csoportok munkaideje között.
  • A munkaadónak a SARS-Cov-2 vírus esetében jóváhagyott fertőtlenítőszerekkel rendszeresen (hetenként legalább egyszer, vagy ahányszor szükségesnek mutatkozik) fertőtlenítenie kell a gazdasági egység/intézmény közös tereit és munkaterületeit, a korlátokat, ajtó- és ablakkilincseket.
  • Hőmérőket kell beszereznie, amelyekkel megmérik az alkalmazottak hőmérsékletét a munkaprogram elején, illetve valahányszor ez szükségesnek mutatkozik, erre a feladatra pedig kijelöli a felelős személyeket; emellett külön folyosókat jelöl ki az alkalmazottak csoportjai számára, hogy elkerüljék a torlódást az épületen belül.
  • A munkaadónak gondoskodnia kell arról, hogy a gazdasági egységbe/intézménybe belépő személyek, az ügyfelek, beszállító cégek alkalmazottai tartsák tiszteletben a védőintézkedéseket. A munkát úgy kell megszerveznie, hogy alkalmazottak csoportonként eltérő idősávban tartsanak ebédszünetet, az ebédszünet közben pedig tudják betartani az egymás közötti másfél méretes távolságot.
  • A munkaadónak úgy kell megszabnia az ugyanabban a helyiségben dolgozó alkalmazottak számát, hogy tudják betartani egymás között a legalább másfél méteres távolságot, ahol pedig lehetséges, elválasztó mobilfalakat kell elhelyeznie. A munkahely valamennyi bejáratánál fertőtlenítőszer-adagolókat kell elhelyeznie, illetve korlátoznia kell a vállalaton belüli helyváltoztatásokat.
  • A vállalatokon, intézményeken belüli és kívüli kommunikációban kerülni kell a papíralapú dokumentumok használatát, hogy ezzel csökkentsék a személyek közötti közvetlen érintkezést. Ehelyett előnyben kell részesíteni az információk és dokumentumok elektronikus úton történő közvetítését.
  • A közönségszolgálatot nyújtó intézményekben a munkaadónak, ahol csak lehetséges, külön bejáratot kell biztosítania az ügyfeleknek és az alkalmazottaknak. Ki kell jelölnie azokat a személyeket, akik megmérik az intézménybe belépők hőmérsékletét, ki kell jelölnie a másfél méteres védőtávolságot a várakozók között, akiket – ha az időjárás megengedni – lehetőleg az intézményen kívül kell tartania, a védőtávolságot tiszteletben tartva.

Az alkalmazottak kötelezettségei

  • Az alkalmazottaknak védőmaszkot kell viselniük a munkahelyük zárt helyiségeiben.
  • A munkavállalónak nyomban figyelmeztetnie kell a munkaadóját, ha a munkaidő alatt koronavírus-fertőzési tüneteket észlel (köhög, prüszköl, folyik az orra, légzési nehézségei támadnak, láza van, rosszul érzi magát) magán. Ha a munkaidő előtt megjelennek nála ezek a tünetek, akkor otthon marad.
  • A munkáltatóval közösen megállapított program szerint megjelenik a munkahelyén, testhőmérsékletének ellenőrzése után kezet mos és fertőtleníti a kezét.
  • A munkahelyre érkesésekor újra cseréli az addig viselt maszkját és kesztyűjét, folyamatosan szellőzteti a helyiséget, ahol munkáját végzi, fertőtleníti saját munkaterületét, illetve a munkavégzéshez szükséges eszközöket, a munkaadó által biztosított közlekedési folyosót használja, kerüli a közös helyiségekben való tartózkodást.
  • Ha személyes jelenléte is szükséges egy munkahelyi megbeszélésen, értekezleten, akkor ügyel arra, hogy betartsa a másfél méteres távolságot munkatársaitól, és a munkaadóval közösen megállapított program szerint végez a munkájával.







EZT OLVASTA MÁR?

X