Lapértesülés: hamarosan kinyithatnak a vendéglők és a kávézók


-A A+

 

A napi új fertőzéses esetek nagy száma ellenére július 9-től kinyitnak az éttermek, kávézók, bárok beltéri helyiségei is – tudta meg kormányzati forrásokból vasárnap a Mediafax.

A hírügynökség emlékeztet, hogy a vendéglátó-ágazat (HoReCa) munkáltatói már jó ideje kérik az Orban-kabinettől, hogy ne csak a teraszokon szolgálhassanak fel. Képviselőik abban egyeztek meg a héten a kormánnyal, hogy közösen dolgozzák ki azokat a szabályokat, amelyeket az éttermek beltéri helyiségeinek újranyitásakor vezetnek majd be.

A Mediafax úgy tudja, hogy a szabályzat tervezete a hét végén elkészült, és a hatóságok várhatóan már a jövő hét elején jóváhagyják. A HoReCa munkáltatói szövetségeinek becslései szerint a vendéglők 30-40 százalékán lakat marad idén akkor is, ha engedélyezik a teljes megnyitásukat.

Fogadták csütörtökön az ágazat képviselőit.

Közzétette: Maszol.ro – 2020. július 2., csütörtök

Ebben az ágazatban mintegy 40 ezer vállalkozás tevékenykedik Romániában, éves forgalmuk tavaly megközelítette 3 milliárd eurót, és mintegy 400 ezer alkalmazottat foglalkoztattak. Az idénre becsült éves forgalmuk 600 millió euróra csökken.








EZT OLVASTA MÁR?

X