Kormányrendelet készül a rugalmas munkaidő bevezetéséhez


-A A+

Két sürgősségi kormányrendelet-tervezetről szeretne párbeszédet kezdeményezni a kormány a következőkben: az egyik a rugalmas munkaidő bevezetésére, a másik a napszámosok és szezonmunkások foglalkoztatásának támogatására vonatkozik - mondta Ludovic Orban csütörtökön.

A miniszterelnök a munkaadókkal, a szakszervezetekkel és a kormány képviselőivel tartott egyeztetéseket videokonferencia keretében. Ludovic Orban elmondta, a kormány minél hamarabb el akarja fogadni azokat a jogszabálytervezeteket, amelyek a beruházási és gazdaságfellendítési terv megvalósításához szükségesek.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a kormány nemrégiben mutatta be a gazdaság újraindításaként emlegetett, tíz évre szóló gazdasági programját. Ebben irreálisnak tűnő célokat tűzött ki a kabinet: több mint 3400 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út, rengeteg kórház, több száz óvoda, iskola és bentlakás megépítése szerepel a tervben. A körülbelül százmilliárd eurós program szerint az összeg nagy része közlekedésfejlesztésre, egészségügyre, tanügyre és energiaügyi fejlesztésekre fordítódik. A tervben a munkaerőre, a foglalkoztatásra vonatkozóan is vannak elképzelések. 

Gazdasági szakértők szerint a tervnek csak kis része vonatkozik valójában a járvány okozta válság azonnali kezelésére, a program többi részét inkább "a közvéleménynek szánták". 








EZT OLVASTA MÁR?

X