Üresek a vonatok és a buszok: padlóra küldte a járvány a távolsági tömegközlekedést


-A A+

A júniusi bevételek még az üzemanyag árát sem fedezték, panaszkodnak a közúti személyszállítók, pedig jóval kevesebb a járat, mint a járvány kitörése előtt.

Nincs egyszerű dolga annak, aki mostanában szeretne Kolozsvárról Marosvásárhelyre eljutni, és nincs gépkocsija. Korábban napi húsznál több autóbuszjárat állt az utazóközönség rendelkezésére, azonban jelenleg lényegesen kevesebb, annak ellenére, hogy a hatóságok feloldották az összes, belföldi utazást korlátozó rendelkezést.

A járvány kitörése előtt a legtöbb járatot, az autogari.ro gyűjtőportál szerint hetet, az AutoGenn üzemeltette, amelynek most csak két mikrobusza közlekedik napi rendszerességgel a két város között. A korábban napi öt járatot működtető Rocada szintén kettőre csökkentette ezek számát. Március elején még 6:30-kor indult az első busz Vásárhely felé, most ellenben 13:45-kor.

A járatok megritkítása más úticélokra is érvényes, általános jelenség, ami az utasszám látványos csökkenésének a következménye. „Júniusban még az üzemanyagköltség sem jött ki” – mondta kérdésünkre a legnagyobb erdélyi személyszállító cég, a Fany egy munkatársa a kolozsvári buszpályaudvaron.

Vasúton is lényegesen kevesebben utaznak, mint az elmúlt években, ezért aztán a CFR egyes szerelvényei kevesebb kocsiból állnak, vannak vonatok, amelyeken újabban nincs első osztály. A Kolozsvárról 16:30-kor a tengerpartra induló gyorsvonat július 9-én két kocsiból állt, ezek háromnegyedrészt üresen futottak ki a pályaudvarról. Július 10-én, a Mangaliára tartó esti gyorsra 12:10-kor még volt jegy hálókocsiba, ami a korábbi években, szezonban elképzelhetetlen lett volna.  

Budapestre sem utaztak, amíg még lehetett

Hasonló a helyzet a nemzetközi személyszállítás tekintetében is. „Június 18-tól lehet utazni Magyarországra, s az első két hétben úgy tűnt, hogy beindul a dolog. Utána azonban rájöttünk, hogy főleg azok mentek, akik a járvány miatt itt, vagy Magyarországon rekedtek” – nyilatkozta Fodor Dorottya, a kolozsvári Optimus Trans tulajdonosa. A kezdeti fellendülést pangás követte, s a romániai esetszámok folyamatos növekedése sem tett jót az üzletmenetnek, azok is elbizonytalanodtak, akik utazni szeretnének.

Az Optimus Transnak korábban napi két menetrendszerű járata volt Kolozsvár és Budapest között, jelenleg azonban csak egy közlekedik, de általában az sincs tele, az utasszám alig a fele a tavaly ilyenkorinak. „A vállalkozást ez nagyon nehéz helyzetbe hozta. A tél mindig egy nehéz időszak, alig vártuk a tavaszt. Rengeteg foglalásunk volt, amiket aztán mind lemondták. Jelenleg nem csak a menetrendszerű járatokra kisebb az igény, mint általában, hanem a turizmus visszaesése miatt a buszbérlésre is, ami nálunk a bevétel nagyobb részét adja” – mondta Fodor Dorottya, akit még a magyarországi beutazási korlátozások bejelentése előtt kérdeztünk.








EZT OLVASTA MÁR?

X