Választási szemfényvesztés az állami beruházási rekord


-A A+

Rekordösszeget, 16,1 milliárd lejt költött a kormány beruházásokra 2020 első félévében, ám az év végi eredmény jócskán elmaradhat majd a tavalyi szinttől.

Diadalittas Facebook-bejegyzésben kürtölte világgá Florin Cîțu pénzügyminiszter, hogy rekordértékű összeget, 16,1 milliárd lejt költött az állam beruházásokra az első félévben. A pénz részben a központi költségvetésből, részben pedig uniós forrásokból származott.

 

„Beruházásokat ígértünk, és annak megfelelően cselekedtünk. Egyetlen, a válságból kivezető út van: a beruházások. (...) Fantasztikus dolgot csináltunk az első hat hónapban, a legnagyobb gazdasági válság közepén” – áll a pénzügyminiszter bejegyzésében. 2013 és 2019 között kétszer fordult csak elő, hogy az első félév beruházási kiadásai meghaladták a 12 milliárd lejt, az vizsgált időszak első és utolsó évében. A mélypont 2017-ben volt, 6 milliárd lejes szinttel.

Első látásra meggyőzőnek tűnhet a politikus értékelése, ám egy mélyebb elemzés fényében nem más, mint közönséges szemfényvesztés, egy szorult helyzetben levő kormány kampányretorikája választási évben.

Hol van a kutya elásva?

2019 első félévében a PSD-kormány 12,3 milliárd lejt fordított beruházásokra, amihez képest a mostani összeg jelentős előrelépést, körülbelül 30 százalékos többletet jelent. Az elmúlt év végén azonban a beruházási kiadások már 48,3 milliárdot tettek ki, vagyis négyszeresét az első félév kiadásainak.

A novemberi és decemberi költségvetési kiadásokban a beruházások 16,8 milliárdot tettek ki, az éves érték közel 40 százalékát. Ennek az oka nem az volt, hogy amint Cîțu került a pénzügyek élére, egyből szárnyalni kezdtek volna a beruházások, hanem a kormány akkor fizette ki a korábban elvégzett munkálatok ellenértékét. Így volt ez a korábbi években is. Az év két utolsó hónapjában kifizetett beruházási számláknak azonban nagy volt az áruk, az eltervezett 3 százalékról 4,6 százalékra tornázták fel a költségvetési deficitet.

Ez utóbbi részlet mutat rá leginkább arra, hogy a jelenlegi helyzet, a féléves befektetési rekord bár számszerűen igaz, mindenfajta mélyebb relevanciát nélkülöző, olcsó könyvelési trükk. Idén, részben az ígért paradigmaváltást bizonyítandó, részben pedig azért, hogy ellensúlyozza a mélyülési szakaszban levő gazdasági válság hatásait, a kormány igyekszik gyorsan fizetni a közpénzből végzett befektetésekért. 2020 utolsó hónapjaiban azonban a beruházások értéke nem fog megugrani, az előző években megszokott módon, mivel a kormány pénzügyi mozgástere egyre szűkül.

Az Orban-kabinet 6,7 százalékos költségvetési hiányt prognosztizált úgy, hogy nem számolt egy második járványhullámmal, illetve azzal, hogy az országnak tulajdonképpen az elsőből sem sikerül kilábalnia. Ebben a kalkulusban nincs benne sem a nyugdíjemelés, sem pedig a gyerekpénz megduplázásának a pénzügyi hatása.

Mindebből az következik, hogy 2020 végén nem lesz beruházásokra kifizethető pluszpénz, az ilyen célú kiadások idén nem fognak látványosan megugrani az utolsó hónapokban. Ha így alakulnak a dolgok, s a befektetési kiadások nagyjából egyenletesen oszlanak majd meg havi bontásban, decemberben a pénzügyminiszternek nem lesz mivel vernie a mellét, jó eséllyel ugyanis az éves végösszeg 32 milliárd körül lehet majd, messze elmaradva a tavalyi értéktől.    








EZT OLVASTA MÁR?

X