Diákhitel Központ: az eddigi legkedvezőbb feltételek mellett igényelhető a diákhitel
Várhatóan rekordokat dönt idén a diákhitelt igénylők száma, akár 30 milliárd forintnál is több hitelt folyósíthat a Diákhitel Központ a minden eddiginél kedvezőbb igénylési feltételeknek és a május 1-től elérhető Diákhitel Plusz bevezetésének köszönhetően - közölte a Diákhitel Központ Zrt. pénteken az MTI-vel.
Idén akár negyvenezer új hiteligénylés is érkezhet a Diákhitel Központhoz - fejtette ki a közlemény szerint Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója. Emlékeztetett, hogy az idei őszi félévben is az eddigi legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1. A képzési költségre felvehető Diákhitel2 és az idén május 1-től december 31-ig elérhető szabad felhasználású Diákhitel Plusz pedig továbbra is kamatmentes.
A Diákhitel1 esetében a kormány döntése alapján fontos változás lép életbe augusztus 15-től. A havi maximum 70 ezer forintos igényelhető összeg 150 ezer forintra emelkedik, így a hallgatók akár évi 1,5 millió forint szabad felhasználású diákhitelt is felvehetnek, rendkívül kedvező kamatozással. A Diákhitel1 szabadon költhető bármire, akár lakhatásra, akár informatikai eszközökre, akár a tanulmányok során felmerülő egyéb költségek finanszírozására.
A Diákhitel2 kizárólag képzési költség finanszírozására használható, összege nincs maximálva, így akár egy teljes önköltséges általános orvosi képzés is finanszírozható a segítségével. Az igénylést követően a hallgatónak elég jeleznie az intézménye felé, hogy önköltségét a Diákhitel Központ folyósítja. Tavaly már az önköltséges hallgatók 30 százaléka élt a kamatmentes Diákhitel2 lehetőségével.
Az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező felsőoktatási hallgatók december 31-ig maximum félmillió forintig igényelhetik a koronavírus okozta gazdasági nehézségek enyhítésére bevezetett szabad felhasználású Diákhitel Pluszt. Ez a termék azok számára is elérhető, akik már igényeltek diákhiteleket. A Diákhitel Plusz a nyár folyamán folyamatosan igényelhető, eddig már több mint 16 ezren éltek a lehetőséggel - jelezte Magyar Péter vezérigazgató.
A közlemény szerint a hitelbírálat és biztosíték nélkül igényelhető, bármikor ingyenesen előtörleszthető diákhitelek évről évre népszerűbbek a hallgatók körében, köszönhetően a 2018. január óta élő családi kedvezményeknek is. A második gyermek megszületése után az édesanya diákhitelének 50 százalékát, a harmadik gyermek születését követően pedig a teljes diákhitel tartozást elengedi a Diákhitel Központ.
- 33054 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33056 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33056 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33058 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33059 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33059 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni