Novemberre ígéri a miniszter a Szászsebes-Torda autópálya egyes és kettes szakaszán zajló munkálatok befejezését


-A A+

Novemberre elkészülhet a Szászsebes-Torda autópálya egyes és kettes szakasza – nyilatkozta péntek este Lucian Bode közlekedési miniszter.

A tárcavezető szerint az egyes szakaszon „csoda történt”, mert négy év tétlenkedés után sikerült elköltöztetni az elektromos hálózat négy oszlopát, ami ellehetetlenítette a munkát, így most már nincs akadálya annak, hogy a szakaszt november végéig befejezzék. Szerinte példás „mozgósítással” a kettes szakasz is befejezhető lenne.

Ludovic Orban miniszterelnök úgy ítélte meg, hogy ehhez még 40-50 erőgépet és 300 munkást kellene a helyszínre rendelni.

Lucian Bode elmondta, jelenleg országszerte összesen 220 kilométer hosszú autópályán, gyorsforgalmi úton és terelőúton dolgoznak, év végéig további 60 kilométeren kezdik el a munkát. A kormányfő és a közlekedési miniszter pénteken látogatást tett a Szászebes-Torda autópálya építőtelepén.

Földcsuszamlás nehezíti az építést

Mint arról a héten beszámoltunk, újabb nehézségbe ütközött a késést késésre halmozó Szászsebes-Torda autópálya építése, mert az egyes szakasznál, Gyulafehérvár északi része közelében a sok esőzés miatt megcsúszott a föld és rázúdult a pályára. A HotNews tájékoztatása szerint az kivitelezés sem a 17 kilométeres egyes szakaszon, sem a 24 kilométeres kettes szakaszon nem az elvárt ütemben haladnak.








EZT OLVASTA MÁR?

X