Értékjegyekből fedezhetik a szülők az after-school programok költségét


-A A+

Döntő fórumként fogadta el a szenátus plénuma azt a törvénytervezetet, amely értelmében értékjegyeket bocsáthat ki az oktatási minisztérium az óvodások és elemi iskolások számára olyan szolgáltatások kifizetésének támogatására, mint például az Iskola az iskola után program.

A javaslatot a liberális párti törvényhozók kezdeményezték. A szöveg leszögezi, hogy az értékjegy kizárólag az oktatást, nevelést szolgálhatja, nem ruházható át, és a szolgáltatás kifizetését az iskolák rendezik. Az értékjegyet a gyermek szülőjének vagy törvényes gyámjának kell kérelmeznie. 

Az indoklás szerint a jogszabály a dolgozó szülőknek nyújt segítséget, és abban támogatja őket, hogy ne hagyják ott munkahelyüket. Az értékjegy pénzbeli értékét minden évben az inflációs rátához fogják igazítani. Az értékjegyből részben vagy teljesen fedezhető lesz majd az órák utáni foglalkozás költsége.

A kezdeményezők az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataira alapozták indoklásukat, melyek szerint például a 2014-2015-ös tanévben az iskolaköteles gyerekek 27 százaléka nem járt iskolába.

A tervezet a tanügyi törvényt módosítja és egészíti ki. A jogszabályt a képviselőház már hallgatólagosan elfogadta, most a szenátus döntő házként szavazott róla, az államfő általi kihirdetésre van még szükség.

(Címlapi illusztráció forrása: Pixabay)








EZT OLVASTA MÁR?

X