Egész Nyárádmentét átszelő kerékpárút megépítését tervezik Maros megyében


-A A+

A Nyárádmente Kistérségi Társulás vezetőtanácsa szerda este ülésezett, hogy elfogadják a kistérség 2021 és 2027 közötti fejlesztési stratégiáját. A stratégiába a turisztikai fejlesztések terén prioritásként foglalták bele a kisvasút nyomvonalán kialakítandó kerékpárút megépítését – számolt be csütörtökön a Maros Megyei Tanács sajtóirodája.

A nyárádszeredai polgármesteri hivatalban megszervezett találkozón a kistérség polgármesterei mellett jelen volt, Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, valamint Csép Éva Andrea parlamenti képviselő is.  A jelenlévőket Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere köszöntötte házigazdaként.

„A mai gyűlés célja, hogy elfogadjuk a kistérség fejlesztési stratégiájának fő irányelveit és prioritásait, amelyek a következő 7 évre vonatkoznak. Egy eredményes időszak végén vagyunk, sok olyan beruházást valósítottunk meg, amivel szebbé tettük a településeinket és jobb életkörülményeket vagy szolgáltatásokat tudtunk biztosítani a nyárádmenti lakosoknak. Hamarosan elkezdődik egy újabb uniós finanszírozási ciklus, és időben fel kell készülnünk erre, ezért is kezdtünk el dolgozni a 2021 és 2027 közötti időszak fejlesztési stratégiáján” - fogalmazott Tóth Sándor.

A polgármester kiemelte, a stratégia még nem öltött végleges formát, bizonyára lesznek még kiegészítések, a leszögezett prioritások azonban segítenek mindenkinek a tervezésben. „A turizmus fejlesztésére eddig is figyeltünk, de a következő időszakban még nagyobb hangsúlyt kell kapnia, ezért bízom benne, hogy a Maros Megyei Tanácsnak sikerül megépítenie a kisvasút nyomvonalára tervezett kerékpárutat, amelyhez mi is minden támogatásunkat megadjuk” – magyarázta.

A turizmus fontosságát hangsúlyozta, és a következő időszakra vonatkozó turisztikai tervekről számolt be a jelenlévőknek Péter Ferenc tanácselnök. Közlése szerint a turizmus fejlesztése Maros megye számára gazdasági fellendülést is hozhat. Szerinte ki kell használni Maros megye gazdag kulturális és természeti örökségét, de ez önmagában nem elég a sikerhez, szolgáltatásokat kell biztosítani a turistáknak, és ehhez beruházások is szükségesek.

„Az egyik ilyen beruházás, amit meg kell fogunk valósítani, és amit már el is indítottunk egy 100 km hosszú kerékpárút hálózat  kiépítése a Nyárádmentén és a Mezőségen. Egyre többen kerékpároznak, és egyre nagyobb az érdeklődés a kerékpáros túrák iránt, ezért én merem állítani, hogy ha ezt a kerékpárutat megépítjük az az egész térségnek, a Nyárádmentének,de ugyanakkor a Mezőségnek is egy kitörési pontot jelent. Én hiszem, hogy ez egy olyan beruházás, mint amilyen a Transilvania Motor Ring is, amely nagyon sok turistát és bevetélt hozhat a megyének” - hangsúlyozta Péter Ferenc.

A tanácselnök azt is elmondta, hogy a Maros Megyei Tanács már elindította a folyamatot annak érdekében, hogy átvegye a megye tulajdonába a kisvasút nyomvonalát. „Benyújtottunk egy tervezetet a parlamentbe, melyben kezdeményeztük, hogy a kisvasút nyomvonalát adják át a megyei tanács tulajdonába. Reméljük, hogy év végéig sikerül a végére jutni ennek a procedúrának. Uniós pályázat leadására is lesz lehetőség a következő időszakban, erre is készülünk már” – részletezte Péter Ferenc.

Hozzátette: sem kell aggódnia amiatt, hogy a kerékpárút miatt megszűnik majd a Vármező és Szováta mögött működő kisvonat. „Az a mérnökök dolga lesz, hogy úgy tervezzék meg a kerékpárutat, hogy az adott szakaszon a kisvonat is működhessen. Nem akarunk semmit sem felszámolni, pont ellenkezőleg, bővíteni akarjuk a megye turisztikai kínálatát” – jelentette ki a tanácselnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X