Minden kilencedik romániai lakás Kolozsváron és annak vonzáskörzetében épült tavaly


-A A+

A kincses városban 78 lakosra jutott egy új lakás, míg Marosvásárhelyen ez az arány 309, Sepsiszentgyörgyön pedig 691.

Tavaly is Kolozsváron, illetve Kolozs megyében pörgött messze a legmagasabb fordulatszámon az ingatlanfejlesztés Romániában. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 2019-ben 67 488 lakás épült. Ennek több mint a fele, 34 679 darab a fővárosban, s annak vonzáskörzetében, Ilfovban, illetve négy erdélyi megyében, Kolozsban, Temesben, Biharban és Brassóban található, a fennmaradó, kevesebb mint 49 százalékon pedig 36 megye osztozik.

Bukarestben tavaly 8 647 lakást adtak át, hozzávetőleg 55 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A második helyen Kolozsvár áll, 4 175 lakással, megelőzve Iași-t (1 908) és Temesvárt(1 651). A fejlődés ütemét tekintve azonban a Bánság központja vezet, méghozzá lóhosszal. 2017-ben a Bega-parti városban még csak 626 lakás készült el, aminél a tavalyi termés 163 százalékkal nagyobb.

A jelentős magyar közösséggel bíró erdélyi városok közül Nagyváradon folyt még lázas iramban ingatlanfejlesztés tavaly. A bihari megyeszékhelyen 1 761 lakást adtak át, hozzávetőleg 120 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Sepsiszentgyörgyön még látványosabb, 200 százalékos volt az ingatlanszektor fejlődése, ám ez csalóka adat, mivel így is minimális számú lakást adtak át, csupán 92-t.

Szatmárnémetiben 241 egységgel nőtt 2019-ben a lakásállomány, körülbelül 80 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Marosvásárhelyen ellenben csökkent az építési kedv, 2018-ban ugyanis még 583 lakás épült, de tavaly már csak 475.

Nagyvárad és Temesvár megelőzi Bukarestet

Ha az új lakások számát a lakosság számához viszonyítjuk, akkor Kolozsvár messze megelőzi az összes nagyvárost. A kincses városban a tavalyi év végén 327 272 ember élt, tehát 78 lakosra jutott egy új lakás. Bukarest esetében ez az arányszám 243, Nagyváradon 126, Temesváron 197, Marosvásárhelyen 309, Szatmárnémeti esetében pedig 493.

Sepsiszentgyörgyön 691 helyi lakosra jutott tavaly egy frissen átadott lakás. A kolozsvári ingatlanfejlesztés intenzitásáról sokat elmond, hogy a városban több lakást adtak át, mint öt másik erdélyi megyében (Bihar, Maros, Hargita, Kovászna, Szilágy) összesen.  

Lázas építkezés nem csak a szó szoros értelmében vett Kolozsváron folyt, hanem a vonzáskörzetében is. Szászfenesen 2 593 lakás készült el, Kisbácsban 403, Apahidán pedig 386. A már korábban is túlzsúfolt Szászfenesen nem hogy csillapodott volna, hanem fokozódott az építkezési láz, közel kétszer annyi volt az új lakás tavaly, mint 2017-ben, s 25 százalékkal több, mint 2018-ban. Kisbácsban és Apahidán ellenben az ingatlanfejlesztők némileg visszavettek a tempóból, előbbiben százzal, utóbbiban 12 lakással kevesebbet adtak át, mint egy évvel korábban.








EZT OLVASTA MÁR?

X