Sikeresek a Hargita megyei turistacsalogató kezdeményezések


-A A+

„Önmagunkat szeretnénk megmutatni, és erre számos lehetőség kínálkozik, bőven vannak Hargita megyében olyan kincsek, értékek, melyekre joggal lehetünk büszkék” – mondta Biró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának udvarhelyszéki alelnöke, aki turisztikai szempontból értékelte a járvány kitörése óta eltelt fél évet.

Vitathatatlanul az idegenforgalom egyike a koronavírus járvány által leginkább sújtott ágazatoknak, mégis a globálishoz képest a hazai, helyi turizmus hamarabb helyreállhat, hiszen sokan választottak belföldi célpontot azok közül, akik korábban lemondták külföldi útjukat. A járvány miatt Hargita megye turizmusa is nehéz félévet tud a háta mögött, viszont mindenképpen említést érdemel, hogy a térségben voltak olyan egyedi, újszerű próbálkozások, kezdeményezések, amelyekkel egyrészt a lehető legtöbbet próbálták kihozni abból a kevésből, ami a vendéglátóipar palettáján a járvány idejére megmaradt, másrészt pedig nagyban elősegítheti, hogy Hargita megye jóval hangsúlyosabb helyet foglaljon el az ország turisztikai térképén.

Menteni a menthetőt

Amikor márciusban az első katonai rendelettel országos szinten bezáratták a kávézókat, szállodákat, szálláshelyeket, éttermeket, és a vendéglátó egységek felfüggesztették tevékenységüket, joggal lehetett számítani arra, hogy a járvány jóformán padlóra küldi a turizmust. Nem maradt más hátra, mint menteni a menthetőt.

„A megyei operatív törzs ülésein Borboly Csaba megyei elnökkel többször is kértük, teremtsenek lehetőséget arra, hogy az intézményes karanténhelyekre jelentkezhessenek a szállodák, panziók, és amennyiben a Megyei Közegészségügyi Hivatal megfelelőnek találja azokat, ezáltal az egységeknek legyen egyfajta „kárpótlásszerű” jövedelemforrásuk erre a nehéz időszakra” – számolt be Biró Barna Botond a Hargita megyei turizmus túlélését célzó első intézkedéseikről.

A megye önkormányzatának udvarhelyszéki alelnöke elmondta már a rendkívüli állapot ideje alatt többször tanácskoztak a Kovászna és Maros megyei vezetőkkel, arról, hogy miként tudnák segíteni a súlyosan érintett turisztikai ágazatot.

Fő a biztonság

A szakértők már tavasszal megjósolták: a korlátozások enyhítésével  elsőként a belföldi turizmus fog elindulni, ami valóra is vált. „Azt terveztük, hogy erre az időpontra Hargita megyét feltegyük a romániai turisztikai desztinációk térképére, ehhez azonban szükségünk volt valami fogódzóra” - mondta a Maszolnak Biró Barna Botond.

„Biztonságos megye” - ez lett volna elsőként a turisztikai szlogen, hiszen Hargita megye volt az utolsó az országban, ahol koronavírusos fertőzötteket azonosítottak be, illetve a rendkívüli állapot ideje alatt is a legkevesebb beazonosított fertőzöttet tudhatta magáénak. A biztonság pedig biztos alapot jelenthetett volna a felélesztésre váró turizmusnak. Csakhogy a rendkívüli állapotból kikerülve hirtelen Hargita megyében is megnőtt a fertőzöttek száma, így félő volt, hogy a „biztonságos” jelszó alkalmazása többet árt, mint amennyit segít.

Ezt követően született meg Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás kezdeményezésére a családbarát vendéglátóhelyeknek kiosztott Family-friendly minősítés, egy újfajta besorolás, melynek Székelyföld turisztikai kínálatának bővítése és idegenforgalmi vonzerejének növelése volt a célja. Ezzel is próbálták segíteni azokat a turisztikai vállalkozókat, vendéglátósokat, akiknek az elmúlt fél évben teljesen vagy részlegesen, de be kellett szüntetniük a működtetésüket.

Az első 52 tanúsítványt augusztus elején osztották ki Székelyudvarhelyen, a nagyszabású sajtóeseményen jelen volt  Răzvan Pascu turisztikai marketing-szakember vezetésével tucatnyi fővárosi újságírók és blogger is. Mint kiderült, nem véletlenül.

„Elhívtunk egy tucat bloggert, véleményvezért, újságírót Bukarestből, 3-4 nap alatt megmutattunk nekik több turisztikai desztinációt, hogy Hargita megyéről végre pozitív írások jelenjenek meg a központi román médiában, illetve a közösségi oldalakon” - magyarázta Biró Barna Botond.

Elképesztő számok

A bloggerek látogatása már azon a napon eredménnyel szolgált. A Family-friendly projekt szinte azonnal bekerült a bukaresti médiába, és országos visszhangra talált. És a nagyja még hátra volt.

Răzvan Pascunak a SkiGyimesről szóló Facebook-bejegyzése 2,5 millió emberhez jutott el organikusan, a Hargita megyét népszerűsítő írása pedig 3,8 millió embert ért el. Hargita megyének kb. 6-7 milliós nézettséget hozott a bloggerek ittléte. Azoknak a szálláshelyeknek, helyszíneknek, amelyeket meglátogattak, a közösségi oldalukon 5-6 ezer plusz követőt jelentett, és annyi foglalást, hogy még egy hónappal a látogatásukat követően is szálláskeresőket kellett visszautasítaniuk.

„2017. decemberében indítottuk el a Visit Harghita  telefonos alkalmazást, amely a megye turisztikai kínálatait egy platformon teszi elérhetővé mindenki számára. Ez volt az első olyan megyei telefonos turisztikai alkalmazás, ami háromnyelvű (román, magyar, angol) hangos útikalauzt is tartalmazott. A bloggerek látogatása óta eltelt egy hónapban a letöltések száma 1500-zal növekedett” - tudatta lapunkkal Biró Barna Botond. A megyei alelnök elárulta, tervezik a fővárosiak látogatásának rendszeresítését, legközelebb jövő télen szeretnék visszahívni, bemutatva nekik a sípályákat, a szános kirándulásokat, a wellness-lehetőségeket, de szívesen látják őket a hagyományos disznótoros fesztiválokon is. Mintegy bemutatva nekik, hogy a Hargita megyei turisztikai kínálat nagyon gazdag az év bármelyik szakában, vagyis négy-öt napot bármikor tartalmasan el lehet tölteni a megyében.

A csiszolatlan gyémánt

A bukaresti bloggerek látogatásának időzítését sem bízták a véletlenre. Úgy tervezték, hogy addigra legyen megnyitva a Mini Erdély-park is, ezzel is fokozva az amúgy is nagy érdeklődést, amely a Székelyföldi Legendáriumos csapat kezdeményezésének megvalósulását övezte.

„Mi hiszünk abban, sőt nekem meggyőződésem, hogy a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdő egy olyan csiszolatlan gyémánt, amelyet Fazakas Szabolcsék részben már csiszolgatnak, és már látszik is a csillogása, de a következő évek feladata kell legyen, hogy közösen addig csiszolgassuk, amíg tényleg egy felbecsülhetetlen kincset fog jelenteni Székelyudvarhelynek is” - mondta a Maszolnak Biró Barna Botond.

Mit hozhat a jövő?

Konkrét számadatok árulkodnak arról, hogy turisztikai téren Parajd messze az első helyen áll Hargita megyében. Évente 700-750 ezer turista látogat el csak a parajdi bányába, ezt pontosan lehet tudni az eladott jegyek számából, a cél tehát többet is mutatni nekik abból, ami még a megyében megtalálható.

„Óriásplakátokat helyeztünk ki a megye 6-7 fő desztinációjához, ahol a Visit Harghita alkalmazáson keresztül a megye más-más turisztikai célpontjait igyekszünk népszerűsíteni, Parajdon például a Békás-szorost és a Via Ferratát” - mondta Hargita Megye Tanácsának udvarhelyszéki alelnöke, aki szerint nem elég csak a szálláshelyeket népszerűsíteni, hanem további lehetőségeket, élménycsomagokat biztosítani számukra, megmutatni nekik a saját helyi értékeinket. (lásd Székely Termékek), és bőven lehet építeni a székely konyha specifikumaira is.

A jó hír, hogy a települések önkormányzatai is egyre több turisztikai terven dolgoznak, látják a potenciált, ami a turizmusban rejlik. Látnivaló is bőven akad és szellemi örökségünk is igen gazdag. „Nem Svájc és nem Tirol akarunk lenni, önmagunkat szeretnénk megmutatni, és erre számos lehetőség kínálkozik, bőven vannak Hargita megyében olyan kincsek, értékek, melyekre joggal lehetünk büszkék” - magyarázta Biró Barna Botond megyei alelnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X