Idén is folytatódik a bankszektor karcsúsodása
Összesen 62 bankfiók zárt be végérvényesen az első félévben, 2008 óta pedig 40 százalékkal csökkent a számuk.
Szédületes ritmusban szaporodtak a bankfiókok a rendszerváltás utáni két évtizedben, 2008-ban azonban megfordult a trend. Az előző gazdasági válság kitörése óta a bankfiókok 40 százaléka bezárt, a hitelintézetek alkalmazottainak száma pedig negyedével csökkent.
A Román Nemzeti Bank adatai szerint tavaly 255 bankfiókot szüntettek meg, az ágazatban dolgozók száma pedig 392 fővel csökkent. A folyamat, ha némileg lassabb ütemben, de 2020 első félévében is folytatódott, a kirendeltségek száma június végén 62-vel volt kisebb, az év eleji értéknél, az alkalmazottak pedig 199 fővel voltak kevesebben. Jelenleg a hazai bankszektorban 52 907 személy dolgozik, a fiókok száma pedig 3 956.
Szakemberek arra számítanak, hogy a koronavírus hatására a pénzintézetek világszerte egyre nagyobb mértékben szűkítik offline szolgáltatásaik körét, áthelyezve azokat a virtuális térbe. Romániában egy másik folyamat is hozzájárul a fiókok és az alkalmazottak számának folyamatos csökkenéséhez.
Sok a piaci szereplő
Idehaza még folyamatban van az ágazat konszolidációja, az elkövetkező időszakban egy sor felvásárlás várható. Ennek az oka az, hogy túl sok a piaci szereplő, s jelentős részük elhanyagolható szerepet játszik a piacon. A 33 hazai bank közül 18-nak a piaci részesedése az 1 százalékot sem éri el.
Utóbbiak között igazi törpék is vannak, mint például a lengyel Alior Bank és a legnagyobb román építési vállalkozó, az "utak királyaként" is emlegetett Dorinel Umbrărescu tulajdonában levő Banca Română de Credite și Investiții, melyek piaci részesedése 0,01, illetve 0,03 százalék. Csak idő kérdése, hogy az ilyen kaliberű bankok eltűnjenek a piacról, a működési költségük ugyanis nagyon magas, esélytelen, hogy belátható időn belül nyereségessé válljanak.
- 33053 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33055 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33055 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33057 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33058 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33058 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni