Felmérés: mire vesznek fel főként hitelt a romániaiak?


-A A+

A romániai háztartások 8,1 százaléka használja a bankhitelt, mint pénzügyi eszközt, főként javak – például személygépkocsi, műszaki és elektronikai cikkek stb. (54,2 százalékban) – részletre való megvásárlására – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) kutatásából. 

Románia lakosságának életkörülményei 2019-ben címet viselő kutatás szerint a hitelek mintegy 37,8 százalékát a lakások felújítására, tatarozására vették fel az emberek. Sokkal kisebb arányban (18,9 százalék) vettek fel hiteleket adósságok, számlák kifizetésére, illetve a gyerekek oktatására és nevelésére (3,1 százalék), nyaralásra (2,6 százalék), egészségügyi költségek fedezésére (2,5 százalék). 

A kutatás szerint jelentősebb a hitelfelvétel gyakorlata a városi háztartások körében a vidéki háztartásokhoz képest: az arány 10,1 százalék az 5,9 százalékhoz. A férfiak által vezetett háztartások esetében ugyanakkor nagyobb ez az arány (9,7 százalék), mint a nők által vezetett háztartások esetében (4,7 százalék). 

Az alkalmazásban állók által vezetett háztartások esetében a hitel felvételének célja 59,3 százalékban bizonyos javak (autók, műszaki felszerelés stb.) részletben való megvásárlása volt, a nyugdíjas személyek által vezetett háztartások esetében ez az arány 39,5 százalék volt. Lakásfelújításra leginkább a dolgozók (40,2 százalék) vettek fel hitelt, a nyugdíjasok esetében az arány 39,1 százalékos, a mezőgazdasági tevékenységet végzők körében 21,9 százalék volt – derül ki a kutatásból. 

A háztartások kevesebb mint egyharmadának (27,8 százalék) voltak ismételt elmaradásai a számlák és hitelrészletek kifizetésében tavaly. Leggyakrabban a villamosenergia-számla (52,9 százalék), a közköltség (50,5 százalék) és a telefonbérlet (41,4 százalék) kifizetése maradt el. A törlesztőrészleteket kifizetése azonban kisebb arányban (7,2 százalék) maradt el, ami részben a bankok által gyakorolt szigorú szankciókkal magyarázható, részben pedig azzal, hogy a hitelt felvevő háztartások száma alacsony – mutat még rá a kutatás. 

Az INS szerint ugyanakkor a leggyakrabban a munkanélküliek által vezetett háztartások halmoztak fel elmaradásokat (az arány 74,9 százalékos). Szintén magasabb az adósságokat felhalmozók aránya az egy, vagy több gyereket nevelő háztartások körében.

(Címlapi illusztráció forrása: Agerpres)








EZT OLVASTA MÁR?

X