Megszavazta a parlament: marad a 40 százalékos nyugdíjemelés szeptembertől
A gazdasági szakemberek és a Román Nemzeti Bank figyelmeztetése ellenére, s vélhetően a közeledő helyhatósági választások hatására kiiktatta keddi ülésén a parlament a költségvetés-kiigazításról szóló sürgősségi rendeletből azt az előírást, amely mindössze 14 százalékos nyugdíjemelést ír elő szeptembertől. Így a nyugdíjak 40 százalékkal növekednek, ahogy a törvény előírja. A kormány az alkotmánybírósághoz fordul.
A 40 százalékos nyugdíjemelés megtartása mellett 242 honatya szavazott, köztük az RMDSZ-frakciók tagjai is, 148-an ellenezték. A támogatását az RMDSZ ahhoz a feltételhez kötötte, hogy töröljék a költségvetés-kiigazításról szóló sürgősségi rendeletből azt az előírást is, amely szerint az államadósság nem haladhatja meg Románia GDP-jének a 40 százalékát. Ezt a módosítást 348 honatya támogatta, mindössze egy ellenszavazat volt.
Az államadósság korlátozása korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslatára került be a jogszabályba a szakbizottsági viták során. Indoklása szerint a PSD ezzel azt akarta elérni, hogy a kormány ne vegyen fel „nyakló nélkül” hiteleket. Benedek Zakariás, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője képtelenségnek nevezte az adósságplafon rögzítését. „Nem lehet úgy növelni a kiadásokat, hogy korlátozod az államadósságot” – jelentette ki a politikus, akinek elfogadták az érveit a honatyák.
A PSD terjesztette be a módosító javaslatot
A 14 százalékos nyugdíjemelésről szóló cikkely eltörlését a Szociáldemokrata Párt (PSD) javasolta. Marcel Ciolacu házelnök, a PSD elnöke felólalásában úgy vélekedett: a parlament igazságot szolgáltatott az ötmillió nyugdíjasnak, akikből Klaus Iohannis államfő és a liberális miniszterelnök "csúfot űzött", amikor megfosztotta őket a kórházi kezeléstől, a legszükségesebb gyógyszerektől, nem biztosította számukra a beígért maszkokat, de megbírságolta őket a maszk hiányáért. "Hagyjátok abba a lopást, és lesz pénz nyugdíjakra" - hangoztatta az ellenzéki politikus.
Nem került vissza a szakbizottsághoz
A rendelet vitáján a Nemzeti Liberális Párt (PNL) javaslatot tett arra, hogy küldjék vissza a szakbizottságba a költségvetés-kiigazításról szóló tervezetet, a parlament plénuma azonban 225 támogató, 175 ellenszavazattal, 6 tartózkodás mellett elutasította az igénylést. Egy képviselő kivételével a javaslat ellen szavaztak az RMDSZ-frakciók is.
Gabriel Andronache liberális képviselő szerint a költségvetési bizottságok megsértették a két ház közös tevékenységére vonatkozó házszabályt, amikor együttes ülésükön elfogadták a tervezetről szóló véleményezést. Mivel a szóban forgó tervezet az állami költségvetéssel kapcsolatos, a szakbizottságoknak - a hatalmi ágak közötti lojális együttműködés elvének megfelelően - mindegyik módosítás esetében kötelező módon pénzügyi kimutatást kellett volna kérniük a kormánytól, ami nem történt meg - érvelt. "Azoknak pedig, akik előterjesztik a módosításokat, az alkotmány szerint nyilatkozatban kell vállalniuk, hogy a költségnövekedés illeszkedik az érvényben levő pénzügyi-költségvetési stratégiába" - tette hozzá.
Nem hatottak a figyelmeztetések
Mint ismert, a Román Nemzeti Bank friss elemzése szerint a nyugdíjpont 40 százalékos emelése 2021-ben 11 százalék fölé növelné a GDP-arányos költségvetési hiányt, ami rendszerszintű kockázatot jelent Románia számára. Korábban a Költségvetési Tanács, az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap és tekintélyes gazdasági szakértők is figyelmeztették a parlamentet, hogy ne tegye meg ezt a lépést.
Arra a kérdésünkre, hogy figyelembe veszi-e mindezt az RMDSZ a szavazáskor, Csép Andrea képviselő a plénum ülése előtt a Maszolnak kijelentette: „Természetesen a nyugdíjemelés fenntarthatósága is fontos, de egy felelős kormánynak meg kell találnia a forrásokat. Nem hatszoros áron kell közbeszerzésekkel maszkokat vásárolni, a nyugdíjakra kell fordítani a kidobott pénzt” – fogalmazott a politikus.
Következik az alkotmánybíróság
Egyelőre azonban még biztos, hogy a 14 százalékos nyugdíjemelésre vonatkozó előírás marad érvényben, ugyanis Ludovic Orban miniszterelnök már korábban bejelentette, hogy a kormány megtámadja a módosított költségvetés-kiigazítást az alkotmánybíróságon. Ezt megerősítette a parlament keddi ülésén Florin Roman, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetője is.
„PSD, felelőtlenség a neved. Romániát Görögországgá akarjátok változtatni. Ez egy felelőtlen politikai lépés, amely figyelmen kívül hagyja, hogy Romániát járvány sújtja, hatalmas kiadásaink voltak, mert ti üresen hagytátok a raktárakat. A szakadék szélére sodorjátok Romániát' - fogalmazott, hozzátéve, hogy a PNL alkotmányossági kifogást emel majd a törvény ellen.
Azt még nem tudni, hogy az alkotmánybíróság mikor hozza meg a döntését, ez akár hetekbe is telhet. Ha taláros testület nem emel kifogást a kedden elfogadott törvény ellen, Klaus Iohannis államfőnek is joga lesz még egyszer az alkotmánybírósághoz fordulni, ha a kormányétól eltérő érvekre alapozza az óvását. Miután a taláros testület másodszor is megvizsgálta a törvényt, az államfőnek joga lesz visszaküldeni a parlamentnek újratárgyalásra.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni