Elkészült az első Puma ST, először gyártanak sportautót Romániában


-A A+

Az új Ford modell az eddigi legdrágább és leggyorsabb, idehaza összeszerelt személygépkocsi.

Megkezdődött a Puma ST gyártása a Ford craiovai gyárában. Ez az első, a városi terepjárók (SUV) kategóriájába tartozó Ford Performance modell, s úgyszintén az első Romániában gyártott, sport technológiákkal felszerelt személygépkocsi.

A jármű meghajtásáról az 1,5 literes, 200 lóerős EcoBoost motor gondoskodik, amivel a Puma ST 6,7 másodperc alatt éri el álló helyből a 100 km/órás sebességet. A jármű maximális sebessége 220 km/óra. A forgalmi helyzet függvényében a vezető több üzemmód, így Sport vagy Eco beállítás közül választhat majd.

Az autóba sport technológiákat építenek be, mechanikus, részlegesen önzáró differenciálművet, valamint szabadalmaztatott erővektor szabályozású rugókat. A Puma modellhez képest az új ST-ben 25 százalékkal gyorsabb a kormányreakció, a fékek pedig 17 százalékkal nagyobb méretűek.

Az első darabok a jövő hét folyamán érkeznek meg az autószalonokba, a megrendelések leszállítása pedig novemberben kezdődik.„A termelés volumene kizárólag a kereslettől függ majd, nem állapítottunk meg egy minimális vagy maximális sorozatszámot. Az ST beszállítói ugyanazok, mint a többi Puma változat esetében. Az egyetlen kivételt az 1,5 literes EcoBoost motor jelenti, mely Mexikóból érkezik” – nyilatkozta Ian Pearson, a Ford Románia elnök-vezérigazgatója.

A gyártó egyelőre nem hozta nyilvánosságra az új modell árát, ám az piaci források szerint 25 és 27 ezer euró között lesz, áfa nélkül. A Puma ST így nem csupán a valaha Romániában gyártott leggyorsabb, hanem a legdrágább személygépkocsi is egyben.

A Ford a második számú hazai autógyártó. Az amerikai vállalat olténiai üzemében tavaly 140 884 gépkocsit szereltek össze, Puma és EcoSport modelleket. Az idei tervekben 250 ezernél több autó és és 427 ezer 1 literes EcoBoost motor legyártása szerepelt. A járvány keresztülhúzta ezeket a számításokat.

Márciusban a Ford felfüggesztette a termelést, ami május 4-én indult újra, három helyett egy váltásban. A háromváltásos műszakra július végén állt át az üzem. Amikor maximális kapacitással dolgozik a több mint 6 ezer embert foglalkoztató gyár, naponta körülbelül 1 000 autó gördül ki a szerelőcsarnokból.








EZT OLVASTA MÁR?

X