Csekély mértékben nőtt a fogyasztás augusztusban, az online kereskedelem szárnyalt
Kelendőek voltak a bútorok és az elektrotechnikai cikkek, ellenben nem fogyott a ruha, a lábbeli és az üzemanyag.
1,6 százalékkal nőtt a lakossági fogyasztás augusztusban a tavalyi év azonos időszakához képest. Ez lényegesen kisebb a júliusi, 4,7 százalékos növekedésnél, aminek részben az az oka, hogy augusztusban sokat nyaralnak, az pedig visszaveti a fogyasztást.
Az utolsó nyári hónapban főleg bútorból és electrotechnikai cikkekből fogyott sok, de magas fordulatszémon pörgött az online kereskedelem is. Előbbi kettő esetében közel 6 százalékos volt a növekedés, míg a webáruházak forgalma 44 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A kozmetikumok szintén kelendőbbek voltak, mint 2019 augusztusában.
A divatárú és cipőgyártóknak és forgalmazóknak továbbra sem megy jól, ezen termékkategóriák esetében az eladások értéke 1,6 százalékkal maradt el a tavalyi szinttől. Az üzemanyag kereskedelemből származó bevételek még nagyobb arányban, 6,4 százalékkal csökkentek. Az élelmiszer kereskedelem lényegében stagnált, a növekedés mindössze 0,4 százalék volt.
Augusztus a harmadik hónap, melyben nőtt a lakossági fogyasztás, azt követően, hogy április és május folyamán drasztikus mértékben, összesen 25 százalékkal csökkent.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni