Rekordot döntött szeptemberben a hazai autógyártás


-A A+

A minden korábbit meghaladó termelési volumen főleg a Fordnak köszönhető, mely 183 százalékkal több autót gyártott, mint egy évvel korábban.

Soha nem gördült le még annyi személygépkocsi a hazai üzemek szerelőszalagjairól egyetlen hónap alatt, mint idén szeptemberben. A Romániai Személygépkocsi-gyártók Egyesületének adatai szerint az első őszi hónapban 57 846 autó készült idehaza, ami 56 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi termelés volumenét.

A rekordhoz a Dacia 36 416 egységgel járult hozzá, míg a Ford 21 430 darabot tett be a közösbe. A tavalyi évhez képest ugyanakkor az amerikai márka teljesítménye nőtt kimagasló mértékben, 183 százalékkal. 2019 szeptemberében még csak 7 584 járművet szereltek össze a craiova-i üzemben. A Dacia is tisztességes, bár lényegesen szerényebb, 23 százalékos növekedést ért el.

A Fordnál napi 1 000 EcoSport és Puma készül, míg a Dacia üzemében 1 300 járművet szerelnek össze naponta, s szombaton is dolgoznak.

A kiemelkedő szeptemberi teljesítmény ellenére az év első kilenc hónapjában a termelés bőven elmarad a tavalyitól, ami főleg a tavaszi hathetes teljes leállás számlájára írható. Áprilisban egyetlen személygépkocsi sem készült Romániában, áprilisban pedig a Dacia esetében 42, a Fordnál pedig 39 százalékkal volt kisebb a termelés, mint 2019-ben. Az ágazat 9 hónap után mínusz 14 százalékon áll, 305 073 legyártott gépkocsival.

Csúcsra járatták a termelést a Fordnál

A két piaci szereplő nagyon eltérően teljesített: a Dacia 29 százalékos visszaesést, a Ford ellenben 27 százalékos növekedést könyvelhet el. Ennek fő oka az, hogy utóbbi frissen piacra dobott modelleket gyárt Craiován, melyek iránt élénk a kereslet. A Dacia modellek közül csupán a Loganból gyártottak idén többet, mint tavaly, 27 222 darabot. A többi modell iránti kereslet érezhetően csökkent, ezért Logan MCV-ből 42, Dusterből 33, Sanderoból pedig 29 százalékkal kevesebbet szereltek össze.

Ha a termelés az év végéig a szeptemberit megközelítő ütemben fog folyni, akkor az autóipar idei teljesítménye meg fogja közelíteni az 500 ezer darabot. Ez hozzávetőleg 100 ezerrel marad el attól a szinttől, amit a szakemberek 2020-ra vártak, mielőtt a járvány kitört volna.

(Nyitókép: Agerpres)








EZT OLVASTA MÁR?

X