Az italozástól is elvette a kedvünket a járvány
Sörből 7, töményből 20 százalékkal kevesebbet ittunk idén, mint 2019-ben.
Közel 30 százalékkal kevesebb tömény ital fogy idén a vendéglátóiparban, mint tavaly, derül ki az Euromonitor piackutató cég tanulmányából. Ez a piac egészét tekintve kb. 20 százalékos visszaesést jelent. Az év eleji becslések még a fogyasztás 5 százalékos növekedésével számoltak, ám a járvány átírta ezt a forgatókönyvet.
A nyugati piacokon a szeszes italok forgalmának zömét a kiskereskedelem adja, vagyis az emberek inkább odahaza italoznak. Nálunk ez másként van, a vendéglátóipar részesedése a piac egészét tekintve 60-70 százalék. Ennek az oka az, hogy Romániában rengetegen foglalkoznak házi pálinkafőzéssel. Az így előállított ital mennyisége egyes becslések szerint jelentősen meghaladja a törvényes csatornákon keresztül forgalomba hozott töményét.
Az Euromonitor adatai azt mutatják, hogy a visszaesés valamennyi italfajtát érinti, a legnagyobb mértékben azonban a rumot, a likőröket és a whiskyt. Vodkából és ginből is kevesebb fogy, azonban a csökkenés mérsékeltebb. Tavaly jó évük volt a szeszes ital gyártóknak és forgalmazóknak, 700 millió eurót költöttünk töményre. A piacon importőrök és belföldi gyártók osztoznak, előbbiek közül a BDG Import és a Pernod Ricard a legnagyobbak, 229, illetve 201 millió lej tavalyi árbevétellel, utóbbiak közül az Alexandrion, 142 millióval.
Sem olimpia, sem EB
A sörpiac szintén megsínyli a járványt, ha nem is annyira, mint a tömény italoké. „Az első hat hónapban a fogyasztás 7 százalékkal esett vissza. A harmadik negyedévi adatok még nem jöttek meg, de úgy tűnik, hogy a csökkenő tendencia megmaradt” – nyilatkozta Julia Leferman, a Romániai Sörgyártók Egyesületének vezérigazgatója.
Meteorológiai szempontból a nyár átlagos volt, a sörgyártók szerint, azonban az olimpia és a labdarúgó Európa-bajnokság elmaradása, negatívan befolyásolta a fogyasztást. A legnagyobb súllyal azonban az esett a latba, hogy a sörözők és éttermek közel három hónapos kihagyás után csak június 1-én nyithattak meg, a beltéri kiszolgálás pedig szeptemberben indult újra. Az utóbbi időszakban egyre több településen függesztik fel ideiglenesen a lokálok működését, ami még inkább vissza fogja vetni a fogyasztást. Az Euromonitor becslései szerint a vendéglátóiparban idén 28 százalékkal kevesebb sört adnak el, mint tavaly.
Tavaly 16,7 millió hektoliter sör fogyott idehaza, 0,4 százalékkal több, mint 2018-ban, a piac tehát lényegében stagnált. A tömény italoktól eltérően a sörpiacot egyértelműen az idehaza előállított termékek uralják, az import, mennyiségben csupán 3 százalékot tesz ki. A piacot négy nagy sörgyártó dominálja: a japán Ursus Breweries, a holland Heineken, a kanadai Bergenbier és a dán URBB.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni